19536. lajstromszámú szabadalom • Czefréző készülék

Meg-jelent 1J)00. évi október hó 25-én. MAGY. g|g| KIR. LMI iSíí H Czefréző készülék. MASCHINENBAU-ACTIENGESELLSCHAFT CZÉG GOLZERN-GRIMMÁ­BAN, MINT AZ OTTO HENTSCHEL GRIMMAI CZÉG JOGUTÓDJA. A szabadalom bejelentésének napja 1900 február hó 5-ike. A czefréző kádaknál, különösen ha azok nagyobb mértékben konczentrált czefrék földolgozására szolgálnak, vagy ha azok­ban higan folyó czefrét kis erőfogyasztás, illetőleg csekély forgássebesség mellett akarunk földolgozni, szükséges, hogy a czefre jól összekevertessék és a kádban lévő hűtő- vagy fűtőszerkezettel benső érintkezésbe jusson. A szokásos hűtő- vagy fűtőberendezés kígyós csövekből áll, me- f lyek a kádfalra spirálvonalban vannak föl- > tekerve. Eme berendezésnek azonban az a nagy hátránya, hogy a csövek között és mögött lévő czefre nem kevertetik eléggé meg, míg a csöveken belül és a keverőmű közelében lévő czefre konczentrikus körök­ben kering, tehát ugyancsak nem keverő­dik a kellő mértékben, minek következté- | ben a kád tartalma különböző hőmérsékle­tet vesz föl és az elczukrosítás is külön- 1 böző fog lenni. Hogy ezen a hátrányon segítsünk, a i hűtőberendezést nem mint spirálvonalalakú kígyót, hanem egyes, párhuzamosan egy­más fölött futó (R RÍ R2 R3) csődarabok gyanánt képezzük ki, mint az a csatolt rajz 1. és 2. ábráján nézetben és 3. ábrá­ján fölülnézetben látható. Ezek a csődara­bok a közöttük lévő (U U1 U2 U3) stb. | csövek segélyével közlekednek egymással, úgy hogy a csőrendszerben körfolyam vál­jék lehetségessé. A csődarabok és az eze­ket összekötő csövek alakja olyan, hogy a keverőszerkezet (A A1 A2 A3) karjai az összekötő csövek között foroghassanak és útjuk leghosszabb szakaszán végeikkel a csöveken túl érjenek. Ily módon a keverő karok a csőrendszer alatt és között átnyúl­hatnak és a kád tartalmát erélyes mozgás­ban tarthatják és jól összekeverhetik. A keverő karok természetesen ürege­sek lehetnek és üreges tengelyre le­hetnek fölékelve, mely esetben a karokba is vezethető be fűtő- vagy hűtőközeg. A 4. és 5. ábrán a csővezeték alakjának és elrendezésének egy módosítása látható. SZABADALMI IGÉNY. Czefréző készülék, jellemezve párhuzamo­san egymás fölött elhelyezett és (U U1 U2 U3) csövek által összekötött (R RÍ R2 R3) csődarabokból képezett hűtő­vagy fűtővezeték által, mely oly mó­don van kiképezve, hogy az (A A1 A2) stb. keverő karok forgásuk legnagyobb része alatt végeikkel a csővezetéken túl érjenek és az egymás fölött fekvő csövek között átnyúljanak. PALLAS RÉWVéNVTÁB8AaÁ& NYOMDÁJA BUOAPE8TfcN' (1 rajzlap melléklettel.)

Next

/
Thumbnails
Contents