19529. lajstromszámú szabadalom • Önműködő forrasztó készülék, különösen lemezhajtogató és hasonló gépek számára
2 -tartályon spirális alakjában végig vonul, úgy hogy a tartály kerületének összes pontjain fölhevíttetik. Természetesen többBunsen-lángzót vagy más hőbevezetőt illetve hőforrást rendezhetünk el. A tölcséralakú (a) tartálynak alsó részében a kúpalakú (c) szelep van elrendezve, melynek (f) rúdja az (a) tartály csőtoldatában lefelé nyúlik még pedig annyira, hogy a szelep záró állásánál a rúdnak alsó vége a csőtoldatból kissé kinyúl. A szeleprúd fölfelé a (g) födélen jár át és a (h) súlylyal van megterhelve. Az (a) tartály csőtoldata illetve a forrasztó fém számára szolgáló kibocsátó nyílás mellett a (b) köpeny a (c) forrasztó pákával ellenkező oldalán csőtoldattal vagy mint az 1. ábrában szakadozott vonalakkal van föltüntetve, egy lefelé torkoló csatornával bír, mely az (a) tartály és a (b) köpeny közé bevezetett hőnek egy részét lefelé vezeti oly czélból, hogy az ezen irányból hozzávezetett, összeforrasztandó behajtást elegendően fölhevítse. Az összeforrasztandó hajtékrészeknek ezen fölhevítése illetve előmelegítése természetesen más eszközökkel is foganatosítható, pl. a fúvóka egy elágazása által, mely szintén fúvóka alakjában a (b) köpenynek a forrasztó pákával ellenkező oldalán a forrasztási fémet kibocsátó nyílás mellett torkol. Az 1. ábra példaképen a készüléknek lapos dobozok, úgynevezett sardiniadobozok összeforrasztására való alkalmazását láttatja. Ha a dobozt illetve ennek összeforrasztandó behajtásait alúlról a készülékre nyomjuk, akkor az alúl alsó végével kissé kinyúló (f) szeleprúd megemeltetik; úgy hogy a folyós forrasztási fém kifolyhat. Egyúttal azonban a doboznak összeforrasztandó behajtott széleit balról jobbra toljuk el, úgy hogy a folyós forrasztó fém a behajtáson egy csíkot képez és ezen alakjában a (c) forrasztó páka alá kerül, mely most a maga részéről a forrasztást eszközli illetve bevégzi. A 2. ábra azon esetet láttatja, midőn a forrasztó készülékkel egy hengeres edény fenekét forrasztjuk rá. A fenék köralakjának megfelelően a forrasztó páka is körív alakjában van kiképezve; ezen helyen megemlítjük egyúttal, hogy a forrasztó páka külső, illetve alsó részét kicserélhetően rendezhetjük el, úgy hogy a különböző alakú forrasztó pákákat könnyen kicserélhetjük, midőn egy és ugyanazon forrasztó készüléket különböző alakú dobozok összeforrasztására kell fölhasználnunk. Az 1. ábrában föltüntetett alakkal bíró forrasztó készüléket természetesen összehajtogatott csövek és effélék összeforrasztására is használhatjuk föl, még pedig vagy mindig az illető tárgyak természete szerint egymagában vagy valameV hajtogató géppel összeköttetésben használhatjuk fö!. SZABADALMI IGÉNY. Önműködő forrasztó készülék különösen lemezhajtogató és hasonló gépek számára, jellemezve egy a forrasztandó tárgy által működtetendő kibocsátó szeleppel bíró, a forrasztó anyag befogadására szolgáló (a) tartály által, mely egy alsó részén a forrasztó fémet kibocsátó nyílás mellett forrasztópáka alakúan kiképezett (b) hevítő köpennyel van körülvéve. (1 rajzlap melléklettel.) P. .LLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA RUDAPESTE1-