19380. lajstromszámú szabadalom • Palaczkozó csap
azon mértékben, a mint az egyik oldalon lévő (26) furat elzáratik, ugyanazon mértékben a másik oldalon lévő (27) furat megnyittassék. Megjegyzendő, hogy úgy a (3) csaphüvelyben lévő (9) furat, valamint a (4) csapnyelvben lévő (8) furat, (5) csapnyelvben lévő (30) furat és az utóbbi furattal közlekedő (28) és (29) furatok mind teljesen egyenlő keresztmetszeti területtel bírnak. (5) csapnyelvnek belső végénél (31) tömítő tárcsa van alkalmava, míg ezen csapnyelvnek helyéntartására a (3) csaphüvely külső végére fölcsavarolt (32) süveg szolgál, mely a nevezett csapnyelv azon (33) gyűrűpárkányához támaszkodik, mely egyszersmind két végénél ütköző fölületet képez (35) toldattal szemben az (5) csapnyelv végállásainál. Természetes, nemcsak két, hanem tetszőleges számú (12 13) kibocsátó cső rendezhető el a (3) csaphüvely két oldalán s ekkor (5) csapnyelv is ezeknek megfelelő számú (28 29) furattal bír, ekkor azonban az egy-egy oldalra szolgáló furatok keresztmetszeti területe összegének egyenlőnek kell lennie a (3) csaphüvelyben lévő (9), illetőleg az ehhez csatlakozó (30) furat, valamint a (4) csapnyelvben lévő (8) furat keresztmetszetével külön-külön, azon czélból, hogy az (5) csapnyelv elforgatása alkalmával a folyadéknak egyenletes kiáramlása ne gátoltassék s ez által megtorlódás, vagy pedig a folyadéknak viszszacsapódása elő ne fordulhasson, mivel ez a hordóban lévő folyadék megzavarodását vonná maga után, mely körülmény különösen palaczkborok lefejtésénél a művelet nagy sikerét nagy mértékben csökkentené. (3) csaphüvelynek csavaranyává kiképezett (36) karmantyújába egy (37) orsó van becsavarolva, melyen (38) hüvely s az ehhez csatlakozó (39 40) karok közvetítésével (41) támaszlap vezettetik, még pedig oly módon, hogy a (37) orsó áthatol a (41) támaszlap megfelelő furatán s ezen támaszlapot megfelelő állásában egy (42) csavaranya rögzíti. (37) orsónak csavarme| netekkel ellátott (43) szakasza (44) horonnyal vagy hasítékkal bír, melyben a (41) támaszlapnak megfelelő toldata vagy , nyúlványa vezettetik, ezen támaszlap vízszintes értelemben való elforgásának megakadályozására. Az említett támaszlap j fölső oldalára (45 45) tekercsrúgók vanj nak erősítve s ezek fölé a megfelelő furatuk közvetítésével (46 46) csapokon vezetett (47 47) támaszlemezek illeszkednek, melyek (20) palaczkoknak a megtöltés alkalmával való fölvételére szolgálnak. (37) csaphoz (48) karmantyú közvetítésével a (49) csap körül elforgatható (50) emeltyűkar támaszkodik, melynek kihegyezett vége a hordó fenekébe mélyesztve, (3) csaphüvelyt ezen támaszszerkezet és a palaczkok súlyával szemben tehermentesíti. SZABADALMI IGÉNY. Palaczkozó csap, a palaczkok fölvételére szolgáló támaszszerkezettel, jellemezve az által, hogy a csaphüvelyben két csapnyelv van elrendezve, melyek közül az egyik a folyadéknak a hordóból való kibocsátására, míg a másik a folyadéknak a palaczkokba való vezetésére szolgál, hol az utóbbinak furatai úgy vannak elrendezve, hogy azon mértékben, a mint az egyik oldalon lévő palaczkhoz vagy palaczkokhoz a vezető cső vagy csövek elzáratnak, ugyanazon mértékben a másik oldalon lévő hasonló cső vagy csövek megnyittatnak és a csaptestben, illetőleg a folyadékot a hordóból kibocsátó csapnyelvben kiképezett furat keresztmetszeti területe tökéletesen egyenlő a palaczkokhoz vezető csapnyelvben az egyik oldalon lévő palaczknak megfelelő furat, vagy több ily furat alkalmazása mellett az egyoldali furatok keresztmetszeti területének összegével, a folyadék visszacsapásának megakadályozása végett, továbbá jellemezve egy, a csaphüvelyhez erősített orsón' magassági irányban beállítható támaszlap által, melyen a megtöltendő palaczkok rúgóhatás alatt álló