19378. lajstromszámú szabadalom • Sétabot

- 2 -bír, azonban tengelyük pontosan egy vonal- ( ban fekszik. Az 1—2. ábrán bemutatott kiviteli ala- ! kok az új botok jellemző alakjainak számát épen nem merítik ki, további részletezés azonban nem szükséges, mivel az úgy is világos, hogy a botfogantyú kiképzése a legkülönfélébb alakban és módon történhe­tik; az eljárás lényege azonban a botok előállításánál mindig egyforma, akár egyet­len csődarabból hajlítás, illetőleg nyújtás által képeztetnek azok, akár egy egyenes bottestből állanak, melyre tetszőleges anyagból készített fogantyút erősítünk, mert ha a tulajdonképeni bottestet elké­szítjük, a fogantyú előállítása bármily tetszőleges módon történhetik. (a) bottest, mint a rajzból is látható, sok esetben egészen simán van kiképezve, azonban elláthatjuk esetleg bemélyítések­kel, vésésekkel, hossz- vagy gyűrűbordák­kal és hasonlókkal, vagyis tetszés szerint díszíthetjük, (a) bottestnek pl. a fapálcza látszatát is adhatjuk. Természetesen a bot­test szinét mindenkor megfelelően kell megválasztanunk, oly czélból, hogy a bot j díszítésére festék, oxydált fölület, vala­mely galvanikus csapadék vagy hasonló le­gyen alkalmazható. Az ily módon előállított bot szép kül­sővel bír és olcsó. Ámbár ezen botok ' anyaga fém, mindamellett igen csekély j súllyal bírnak, a mit a bottest gyanánt használt cső csekély falvastagsága tesz érthetővé. Ugyanis aczélcsőből készült bot­testeknél 1 '2 mm., sőt még ennél is cse­kélyebb falvastagság alkalmazható, a nél­kül, hogy ez által a bot sailárdsága káro­san befolyásoltatnék, vagy alkalmatlanná válnék arra, hogy szükség esetén esetleg fegyver gyanánt is alkalmazható legyen. Csak egyetlen hátránya van e botoknak és ez a fém csengő hangja, mely vala­mely kemény tárgyhoz, pl. az út kövezeté­hez való ütődés folytán, keletkezik. Ezen hátrány elhárítása végett a 3. ábrán be­mutatott sétabotnál az (a) bottestet ké­pező csőbe, melyen a tetszőleges alakú (d) fogantyú van megerősítve, parafából, posz­tóból, nemezből vagy más tetszés szerinti anyagból készült két (e) dugaszt tolunk. Ezen dugaszok megakadályozzák a bot gya­nánt használt fémcső csengését. A duga­szok helyett azonban az (a) fémcsőben lévő űrös teret esetleg teljesen ki is tölthet­jük valamely tetszőleges (f) hangtompító betéttel, mely pl. egy zsinegből is állhat s ez a bot alsó (c) végétől az itt fogantyú gyanánt alkalmazott (g) gombig nyúlik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Sétabot, jellemezve egy vékony falu, enyhén kuposodó fémcsőből készült (a) bottest által. 2. Az 1. igénypontban védett sétabot ki­viteli alakja, jellemezve az által, hogy a gyöngén kúposodó, vékony falu cső­ből készült (a) bottest egyik végénél fogantyú gyanánt szolgáló meggörbí­téssel bír. 3. Az 1. igénypontban védett sétabot kivi­teli alakja, jellemezve az (a) bottest­nek űrös belsejében (e f) hangtompító betétek elrendezése által. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZ VÉN V TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN-

Next

/
Thumbnails
Contents