19328. lajstromszámú szabadalom • Pillanatnyi elpárologtatáson alapuló égő
- 2 kapocstag és égő egy légréteget zár be, mely mint rossz hővezető a meleg kisugárzását megakadályozza. Ez nagyon előnyös a szabadban vagy hideg környezetben fölállított égőknél. Ha az égőt használni akarjuk, (B) részét kis szeszlámpával melegítjük, mire néhány pillanat múlva a folyadékot záró csapot kinyithatjuk és a (G) égőt meggyújthatjuk. A láng az égőt az elgőzölög te téshez szükséges hőfokon addig fogja tartani, míg folyadékkal látjuk el. Ha folyadékot nem vezetünk hozzá, az égő pillanatnyilag elalszik. Ezen égő azért előnyösebb valamennyi eddigi égőnél, mivel nem dolgozik gőztartalékkal és mivel pillanatnyilag működésbe hozható és a folyékony világítóanyag sohse bomlik föl alkatrészeire, minek következtében sohasem romolhatik meg, mivel nincsen gőztartály alkalmazva. A folyadéknak az égőbe való vezetésének megszűntével az égő föltétlenül kialszik, mivel folyadék nincs többé jelen, mely sok korom és rosszszagú gőzfejlődéssel az égőt bekormozva elégne. A (G) sodronyháló fölött égő láng mozdulatlan és igen forró, sohasem csapódhatik vissza, miután a hővezetők alkalmazása következtében a sodronyháló a kelleténél túl sohasem melegedhetik meg. SZABADALMI IGÉNY. Pillanatnyi elpárolgáson alapuló tetszőleges anyagból tetszőleges nagyságban készült égő, éghető gázok, mindennemű éghető folyadékok, gáz és éghető folyadékelegyek számára, mely világításra, fűtésre, motorikus erőforrás, szóval a melegfejlesztés minden módozatára és alkalmazására fölhasználható és mely pillanatnyilag gyújtható és eloltható, jellemezve az által, hogy lámpabél használata és hatályosságának csökkentése nélkül folyadék számára is használható és hogy egyszersmind külön tartály alkalmazása nélkül maga az égő gázgyűjtő gyanánt is szerepel és hogy a gőzölögtetés a lángban fejlődött melegnek az égő fémanyagán történt vezetésével idéztetik elő és hogy egy (F) vezetékkel van ellátva a végén lévő (G) fémszövet lehűtésére, mely utóbbi a láng visszacsapódását megakadályozván, az égőt bármily oxygéndús vegyületek számára engedi fölhasználni. (1 rajzlap melléklettel.) PA1.LAS Pé .8ZVÉNYTÁR8A9ÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN