19314. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szilárd, ruganyos és egyidejűleg állandóbb izzótestek előállítására izzólángzók számára

ekkor a víznek behatása alatt az oldatból kicsapódó bázikus sót nem távolítjuk el az ! oldatból, melyet csak jó fölrázás után ho- j zunk alkalmazásba. Az ekként preparált harisnyákat újólag gyors szárításnak vetjük alá és végül a növényi rostnak és a fölvett impregnáló sóknak elégetése czéljából kiizzítjuk. A kiizzításnál természetesen a ritka föl­dek sóin kívül a jelenlévő zink-, ón- és bismuthsók is elégettetnek, ill. az illető oxy­dokká alakíttatnak át, mint ilyenek marad­nak vissza és így az izzótestek vázmasszá­jának növelésére szolgálnak, úgy hogy az izzótestek sokkal szilárdabbak és tűzállób­bak, mint az eddig ismeretes izzótestek. A baryum, strontium, indium, gallium és samarium nitrátjának a thor- és cernitrát­hoz való elegyítése által azt érjük el, hogy az ekként előállított izzótestek fénykibocsátó képessége jelentékenyen növeltetik és rend-i kívül állandóan megtartatik, míg az izzítás i után mész alakjában visszamaradó kalczium­| só, valamint a borax is kötőszerül szolgál. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás szilárd, ruganyos és egyidejűleg állandóbb fényerősségű izzótestek elő­állítására izzólángzók számára, jellemezve az által, hogy a szövetet előbb 2 gr. zinknitrát, 12 gr. ónnitrát, 1 gr. bis­muthnitrát, 2 gr. kalcziumnitrát és l gr. boraxnak, 1 kgr. vízzel készített oldatá­val és szárítás úton 400 gr. thornitrát, 4 gr. (didymmentes) cernitrát, 0'4 gr. baryumnitrát, 32 gr. strontiumnitrát, 012 gr. indiumnitrát, 0 04 gr. gallium­nitrát és 024 gr. samariumnitrátnak 1 kgr. vízzel készített oldataival impreg­náljuk és azután kiizzítjuk. ?ALL\8 RÉ8ZVÉNYTAR8A8Á9 NYOMOÁJA BUOAPE8TEN.

Next

/
Thumbnails
Contents