19275. lajstromszámú szabadalom • Kúpos golyós csapágy

Az alátámasztás ezen módjánál szükséges, hogy nagyobb számú golyósort lehetőleg közel egymás fölött rendezzünk el. Ez vi­szont szükségessé teszi, hogy a golyórepe­dés veszélyének elejét vegyük. Ezen okból az ugyanazon csoportban levő golyókat egy­mástól oly távolságokban kell elrendeznünk, hogy a szétrepedő golyók részei két-két alattuk levő golyó között áteshessenek és ekként a csapágyból kijuthassanak. Azon esetben, midőn két csapágy alkalmazása válik szükségessé, az említett működési mód következtében, mely a két kúp egymás felé való folytonos közeledését teszi szükségessé, arról kell gondoskodnunk, hogy mindkét csapágyban a zárás fentartassék. Ezen okból az egyik csapágyat akként rendezzük el, hogy az pontosan tengelyirányban csúsztat­ható legyen és ezen csapágyat a reá eső tehernek megfelelően erős rugó hatásának vetjük alá. Ily csapágyat különféle czélokra sokkal előnyösebben alkalmazhatunk, mint bármely eddigi csapágyat. Aránylag lapos kúpok alkalmazásánál mind­két kúp sima is lehet, ekkor azonban azokat különböző csúcsszöggel kell foganatosítanunk. Ilyen elrendezésnél minden egyes, a kúpok közé helyezett golyó önmaga fogja megke­resni azon helyet, illetőleg azon helyen fog működni, melyen az súlyánál és nagyságánál fogva legmélyebb állásban lesz. Ezen állásá­ban a golyó azon teljes nyomásnak lesz alávetve, melyet egyáltalán kibír. Ezen elrendezés jelentékeny előnye esze­rint abban áll, hogy azon golyókat, melyek egy és ugyanazon csapágyban, illetőleg pá­lyában alkalmazandók, nem kell-e oly gon­dosan és pontosan ugyanazon nagysággal megválasztanunk, a mint ez az eddigi csap­ágyak esetén szükséges volt. Daczára annak, hogy a golyók nem teljesen egyenletesek az által, hogy minden egyes golyó úgyis magától idézi elő normális megterhelését, nagyobb biztonságot érünk el a csapágy­ban, a mennyiben egyik golyó sem vétetik abnormális nyomásra igénybe és ennek kö­vetkeztében kevesebb golyóra van szüksé­günk, illetőleg fél annyi golyó minden egyes golyó önműködő egyenletes beállítódása kö­vetkeztében nagyobb nyomást bírhat el, úgy hogy a csapágy biztonságát ezenkívül a golyók számának növelése által még fokoz­hatjuk, a mennyiben ugyanazon kúpföliileten sokkal több golyó férhet el, mint oly kúpos csapágyaknál, melyeknek egyik kúpja rovát­kákkal van ellátva. Hogy a kúpok rázkódtatását vagy beéke­lődését megakadályozzuk, egy biztosító gyű­rűt rendezünk el, mely esetleg szintén go­lyókkal lehet ellátva. Ez azon további előnnyel jár, hogy a jelen csapágy nem tesz szükségessé a go­lyók elkerülhetetlen nagyságkülönbözeteit kiegyensúlyozó külön elindítási periódust. A sima kúppal és rovátkolt kúppal bíró szerkezet természetesen vízszintes csapágyak számára is alkalmazható, ha azok annyiban hasonlítanak a függélyes csapágyakhoz, hogy a tengely irányában uralkodik nyomás. Ekkor az eddigi vízszintes golyós csapágyakkal szemben a golyóknak mindig fölső fele szo­ríttatik a csapágyhoz, úgy hogy a golyók­nak laza ágyazása válik szükségessé. A ten­gelymenti nyomás az összes golyóknak föl­felé való szorításának új hatásán kívül még a központosításra nézve is előnyös. A csap­ágy elkopása esetén ugyanis a golyók a tengely irányában fokozatosan előrenyomul­nak, de nem sülyednek, mint más csap­ágyaknál. Különösen előnnyel alkalmazható ezen szerkezet, ha az ágyazás számára két ellentétes kúppárt alkalmazunk, melyeknek egyike a tengely menti nyomást fogja föl. A mellékelt rajzban a találmány tárgya néhány foganatosítási alakjában van föltűn­te tve. Az 1. ábra a csapágy egy foganatosítási alakjának függélyes metszete. A 2. ábra két csapágynak egy függélyes tengelyen való elrendezését láttatja. A 3. ábra oly elrendezést láttat, melynél a belső kúp rugó segélyével szoríttatik be a külső kúpba. A 4. ábra két kúp-párnak oly elrendezé­sét láttatja, melynél az érintkezés állító csavar segélyével idéztetik elő. Az 5. ábra két kúp-párnak rugóval való elrendezését láttatja.

Next

/
Thumbnails
Contents