19140. lajstromszámú szabadalom • Berendezés ködös, borús időben való jelzésadására

- 2 -zést adnak, akkor a mozdonyvezető azon helyzetben van, hogy a főjelző készülék állását még a legsűrűbb ködben is fölismerje. Mielőtt ugyanis a mozdony a főjelző árboczhoz érne, annak az előjelzőn túlhaladván, a vonatvezető szemének (a—b) magassági vonalában (1. ábra) elrendezett lámpák fénypontjain kell áthaladnia. Ha ezenkívül, a mint ez különösen veszélyes pontokon igen ajánlatos, a lámpák oly közel állanak egymáshoz, liogy még mielőtt a mozdonyvezető az egyik fénykúpnak fénykörét elhagyná, máris a következőkbe jut, úgy hogy ezen lámpák fénye, mintegy a főjelző színének megfelelő színú hosszú fénysávnak tűnik föl előtte. Az eddigi berendezéseknél, a mint ez a 2. ábrából látható, a mozdonyvezető szeme, melynek magassági vonala ismét az (a—b)-vel van jelölve, a jelző árbocz lámpából kiinduló fénykúpot az elhaladásnál csak a (c)-től (d)-ig terjedő, rövid távolságon metszi, vagyis az aránylag távol fekvő fény csak mintegy pillanatnyilag fölvillan mellette. Könnyen belátható, hogy ezen esetben a «tilos» jelzésnek hatásos voltáról szó sem lehet. A főjelző árboczot megelőző jelzőlámpákat, minthogy kiterjedt alak jelzőkkel nincsenek ellátva, a vágány közvetlen közelében állíthatjuk föl, a mi a használatos jelzőknél tudvalevőleg nem mindig lehetséges. Ha a biztosítandó vágány mellett még egy másik vágány is fekszik, még pedig oly közel, hogy az e két vágány közötti köz az említett lámpáknak a mozdonyvezető szemének magasságában való fölállítását nem teszi lehetővé, akkor azokat kisebb magasságban (4. ábra) rendezzük el, mert még ezen alacsonyabb fölállításnál is alkalmas reflektorok segélyével elég hatásos jelzést érhetünk el. Meg kell jegyeznünk, hogy az itt leírt jelzők nem tévesztendők össze a jelenleg használatos jelzőkkel, melyeknek más a jelentőségük, mint a hozzájuk tartozó főjelzőnek és melyek ködben ép úgy fölmondják a szolgálatot, mint maga a főjelző. A jelen találmány szerint fölállított lámpák bizonyos tekintetben a főjelző relaisinek tekinthetők, melyek időről-időre a köd által gyöngített sugarakat ismét erősítik. Sőt bizonyos körülmények között ajánlatos, hogy az előjelző előtt is fölállítsunk ily ismétlődő lámpásokat, melyek azonban az előbbinek megfelelő színeket mutatnak úgy, hogy a biztonság bármely megkívánt mértékre fokozható. Az akusztikai jelzésekkel szemben, melyek csak a vonat elhaladásánál működnek, a fényjelzések még azon nagy előnnyel bírnak, hogy a vonatrendező személyzet által is észrevétetnek és ekként ezt az érkezendő vonatokra figyelmessé teszik. A jelen találmány tárgyát képező berendezés gyakorlati foganatosítására elektromosság alkalmazásánál rendkívül egyszerű. Minden egyes fémjelzőbe két vagy több izzó lámpát alkalmazunk, melyek a főjelző homályos üvegeinek megfelelő színes körtékkel bírnak. Az azonos színű lámpákat vezetékekkel kötjük össze és a megfelelő színű lámpacsoportokat alkalmas kontaktusok segélyével a jelzőkészülék «szabad» vagy «tilos» állásánál egy áramkörbe bekapcsoljuk. A 3. ábrában az (r) és (g) lámpák bekapcsolása a (k) kontaktus segélyével történik, mely a jelen esetben a jelző szárnyon van elrendezve; természetes azonban, hogy ezen kontaktust bármely más helyen, pl. a jelzőemeltyűn is elrendezhetjük. Ha az optikai hatást villanó, vagyis kis időközökben egymásután gyorsan megszakított fény alkalmazásával fékezni akarjuk, csupán egy forgóárammegszakítót kell elrendeznünk, mely pl. mint a 3. ábrában, egy kis elektromotorral kapcsolható össze. Oly helyeken, hol elektromosság nem áll rendelkezésünkre, a villamos fényt petróleum- vagy gázlámpák fényével helyettesítjük. Ezen lámpák a vonat felé fordított oldalukon megfelelő színű homályos üveggel ellátott váltó-ablakokkal bírnak, melyeknek mozgató szerkezete a jelzőkészülék hajtó szerkezetével mechanikusan van összekötve és a megfelelő homályos üveget mindenkor a lámpák fénye elé hozza.