19124. lajstromszámú szabadalom • Hajtómechanizus automobilokhoz

csuklós kapcsolatban áll. A két hüvely által képezett térben az (o) rúgó van elhelyezve, mely a dugattyú által kifejtett nyomást veszi föl. Ezt a nyomást tetszőleges módon fokoz­hatjuk, minthogy például egy (p) fékkerék alkalmazásával a dugattyú által kifejtett hosszabb-rövidebb idő multával lehet a (h k) hüvelyekben lévő (o) rúgó által az (n) hajtó­tengelyre átvinni, illetőleg a rúgó segélyével raktározni. Eme berendezés segélyével módunkban áll, hogy a rugóban fölhalmozott munkát úgy a dugattyú előre-, mint annak visszafelé mozgásánál fölhasználjuk, minthogy az első esetben a féket csak meg kell húzni vagy megereszteni, a másik esetben pedig a rúgó már feszültsége következtében is visszatolja a dugattyút és kihajtja a hengerben lévő folyadékot. A rúgószerkezet és a fékkerék kapcsolása továbbá eme két mechanizmusnak a rudazat segélyével a hydraulikus úton működtetett hengerekkel való összekötése a szóban lévő találmány jellemző momentumait képezi. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hajtóinechanizmus automobil-járművekhez jellemezve lábífcók segélyével működtetett és az (a) tartályból a (g) munkahengerek­kel összekötött (c c) tartályba vizet nyomó szivattyú és a munkahengereket az (a) tartállyal összekötő (q) csőveze­tékek által. 2. Az 1. alatt védett liajtómechanizmusnál egy (p) fékkerék alkalmazása a futókerék tengelyén, kapcsolatban a dugattyúrudak és hajtórudak közt beiktatott (o) rúgók által, melyek a fútókerék tengelye féke­zésének megfelelően a hydraulikus úton mozgatott dugattyúk munkáját fölveszik és a tengelynek illetőleg dugattyúnak ismét átadják, hogy a mechanizmus lökések nélkül működhessék. (1 rajzlap melléklettel. PAI-DAS RSSZVÉHYTÁRBASAo NYOMDÁJA BUDAPB8TK.

Next

/
Thumbnails
Contents