18561. lajstromszámú szabadalom • Időt regisztráló készülék

— 12 -tátik, az addig göngyölítésre szolgált 1 hengeré pedig kikapcsoltatik oly czél­ból, hogy a festékszalag ezután min- | den egyes nyomtatásnál az ellenkező 'irányban mozgattassák tova. 10. Az 1. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy (120—124) csengőmű által, mely aké­szűlék működtetésére szolgáló (7) emel­tyű által szdlaltatük meg az időjegyzés megtörténtének hallható jelzése czéljá­ból. 11. Az 1. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy 0.25) záróemeltyű által, mely a nyom­tató készüléknek minden működtetése­kor az időt jegyző szerkezettel kapcso­latos (126) zárókerékkel kapcsolódik, oly czélból, hogy a nyomtatás pillana­tában az időt jegyző kerekeket meg­akassza. 12. Az 1. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, az által jelle­mezve, hogy a (159) jegytartónak (160) feneke az óraművel oly kapcsa­latba van hozva, hogy az óramű által bizonyos időközökben (a jegy függélyes beosztásának megfelelően) megemelte­tik, míg legmagasabb álláisába jutva, az óraműből ideiglenesen kikapcsoltatik és ekkor legalsó állásába visszaesik. 13. Alz 1. alatt igényelt készfiiéknek a 12. alatt igényelt jegytartó alkalmazása esetén szükségessé váló foganatosítási alakja, az által jellemezve, hogy az ad­dig zárva tartott (173) működtető emel- I tyűnek a jegy beillesztése által való I kikapcsolása a szolgáló szerkezetnek a jegy által befolyásolandó (16'2) része a mozgó (160) jegytartó fenéken van elrendezve, oly czélból, hogy a (173) működtető emeltyű ezen (160) fenék­nek minden állásában kikapcsolható le­gyen. 14. Az 1. alatt igényelt készüléknek a 12. alatt igényelt jegytartó alkalmazása esetén szükségessé váló foganatosítási alakja, az által jellemezve, hogy a mozgó (160) fenéken egy fix (191) üt­köző van megerősítve, mely a (9) jegy­nek (185) hézagolásába illeszkedik, ha ezen jegy nincsen helyes oldalával a jegytartóba illesztve, úgy hogy akkor a jegy a (173) működtető emeltyűt zárva tartó (177a) emeltyűt nem befolyásol­hatja és így a jegy helytelen olda; án időjiegyzés nem létesíthető. 15. Az 1. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy a (159) jegytartóba beillesztett jegynek egy (186) hézagolásával kapcsolatba jövő és a jegynek kivételét a nyomta­tás teljes befejezéséig megakadályozó (187) kilincs által. 16. Az 1. alatt igényelt készüléknél az időjegyzéssel ellátandó jegyeknek cso­portos megőrzésére szolgáló jegyros­tély, mely egy bádogcsíkból an\ág­veszteség nélkül kivágott két (194 195) szárral és egy merevített (196) fejjel bíró, a jegy megtartására szolgáló föl­hajlított (203) fokokkal ellátott rézs­útosan egymásra fektetett (197) ta­gokból áll. (11 rajzlap melléklettel.) PAUAS RÉSZVÉNY TÁRÖAaÁG NYOMOÁJA euDAPfceT&fc

Next

/
Thumbnails
Contents