18121. lajstromszámú szabadalom • Önműködő elektromos regulátor
a higanynak a vasmagra gyakorolt (Q) fölhajtó ereje és a vasmagnak (G) súlya, a vasmag minden helyzetében egymást egyensúlyban kell tartaniok. Hogy ezen erők egymástóli függőségét megítélhessük, azon változásokat kell megismernünk, melyeken az erők a vasmag föl- és lemenésénél átmennek, a mi legegyszerűbb módon a 4. ábrában rajzolt diagramm segélyével történik. Ezen ábrában az 0—W ordinata egyenlő azon úttal, melyet a vasmag legmélyebb helyzetétől legfölső helyzetéig leír, míg mozgatható részének súlya, a kompenzáczióskészűlékre való tekintet nélkül, az 0—G abcissa által van föltüntetve. A vasmagnak a fogasrúddal és szigetelőhüvellyel való ezen súlya az egész 0—W úton természetesen állandó marad, azaz egy tetszésszerinti (Wl W2 W3 W4 W) ordináta számára az abcissa állandóan (G) vei egyenlő. A fölfelé irányított, a fölhajtás által létesített (Q) erő a vasmag minden helyzetében egyenlő a szigetelő hüvely által helyéből kiszorított higany súlyával. A vasmag legmélyebb helyzetében, melynél az ordinata = null, a (Q) fölhajtó erő a legnagyobb; legyen ezen erő a (Q) maximális abcissával jelölve; ha a vasmag legmagasabb helyzetét érte el, akkor (Q) erő a legkisebb, (Q) minimális értékét veszi föl és mivel a fölhajtás a mindenkor bemerülő magdarabhoz egyenes arányban áll, azaz a mag útjának egy lineáris függvénye, tehát annak lefolyása a (Q) maximálistól a (Q) minimálisig húzott egyenes vonallal lesz föltiintetve. A (Z) mágneses vonzóerő a tekercs állandó ampéretekerületszámánál szintén váltakozó érték; a vasmag legmélyebb helyzetében ezen erő a legkisebb (Z) minimális, a vasmag legmagasabb helyzetében pedig legnagyobb, (Z) maximális és ha a különböző null (Wl W2 W3 W4 W) útordinátáknak megfelelő (Z) abcissákat, melyeket kísérletek által megállapíthatunk, a (G G) vonaltól fölvisszük, akkor a (Z) maximális (Z) minimális görbét kapjuk, mely (W) minden értékére a megfelelő (Z) értéket adja. Tekintettel a (Z Q G) betűknek föntebb adott jelentőségére, a vasmag bármely tetszésszerinti helyzetben egyensúlyban lesz. míg ha: G+K=Q+Z a midőn egy (K) változó, a vasmagot terhelő vagy tehermentesítő erőt jelent, melyet a kompenzácziós készüléknek kell kifejtenie. A föntebbi egyenletből következik, hogy + K = G — Q - Z, mely érték a regulátor asztaziálására szükséges változó kompenzácziós erőt jelenti, mely a 4. ábrabeli diagrammból grafikai úton nyerhető. A vasmag legmélyebb helyzetében tehát a vasmag túlterhelésének a (Q) maximális, (Z) minimális darabbal kell egyenlőnek lennie míg a (Wl) helyzetben ezen kompenzácziónak a (Ql—Zl) darabbal a (W2) helyzetben (Q2—Z2)-vel és a (\V3) helyzetben (Q3-Z3 = O-al kell egyenlőnek lennie. A (W4) helyzetben, valamint a mag legfölső helyzetében a vasmagot tehermentesíteni kell és pedig a (Z4- Q4) és (Q) minimális (Z) maximális utaknak megfelelően, mivel a (K) értéknek előjele a (W4 és W) helyzetekben ellentétes az (0 Wl W2) helyzetekben fölvett előjelével. Hátra van még annak az igazolása, hogy kompenzácziós készüléken lévő súly a vasmagot a helyes módon befolyásolja, a mi legjobban az 5. ábrabeli diagramm segélyével történhet. Mivel a (W3) helyzetben a kompenzácziónak nullái kell egyenlőnek lennie, tehát az egykarú emeltyűnek ezen esetben a függélyes helyzetet kell elfoglalnia, mivel ezen helyzetben az egykarú emeltyű által tartott kompenzácziós súly nyomatéka nullái egyenlő. A számítás azt eredményezi, hogy a (W3) ponttól fölfelé ós lefelé fölvitt (W3 0. W3—Wl W3 W2 W3—W4 W3—W) útdaraboknak a hozzátartozó útvégpontoknak megfelelő (K) érékeivel vagyis (KO Kl K2 K3, K4, K-val) való osztásából nyert hányadosok egyenlők egy meghatározott sugárral leírt, a föntemlített úthosszakkal egyenlő