18119. lajstromszámú szabadalom • Bunzen lángzók nagy nyomások számára

— 2 — jed, a lángzócső alsó végéhez csapódik és ott szétválik. Ha már most a lángzócsövet a fuvókához közelítjük akkor a zaj folyton csökken és egy bizonyos helyzetben meg is szűnik, míg további közelítésénél újra észlelhető, mivel a légvezető harántmetszet nagyon szűkké lesz. De még a fúvókának és a lángzócsőnek legelőnyösebb állásánál is a légátbocsátó harántmetszet a szükséghez mérten túlmegy, a miért is azt a (6) nyílásokkal bíró (5) haranggal csökkentjük ; a harántmetszetnek azonban soha sem szabad a beömlési nyílásnál nagyon szűknek lennie, mivel az által a beömlés megakadályoztatnék. A mellékelt rajzon a találmány tárgyát képező lángzó néhány foganatosítási alakban sematikusan van föltüntetve. A 2. ábrában bemutatott foganatosítási alaknál a lángzócső fölső vége a (7) tágúlással van ellátva, melyben a (8) keverősziták vannak elhelyezve, míg az elégés helyén a (9) fémrács vagy nagyobb perormálásokkal ellátott bádoglemez van elrendezve. A láng nagyságának fokozására több, pl. négy (4) lángzócsövet rendezhetünk el (3. és 4. ábra), melyek a négy (3) fúvóka fölé vannak szerelve, melyek aztán a közös (7) tágulással, a (8) keverő szorítóval és (9) fémráccsal bírnak. A mint látható, az égési levegő a gáz beáramlási irányára merőleges irányban ömlik a gáz felé és az esetben a két közeg ezen ellenkező áramlások következtében bensőleg keveredik egymással. Hogy a levegőnek ekkénti beáramlását biztosítsuk, a lángzócső alsó végén, továbbá a fuvó fölső végén a (10), illetve (11) karimát rendeztetjük el (5. ábra). Az 5. ábrán a lángzó még az (5) haranggal van ellátva, mely a beömlő levegő szabályozására a (12) gyűrűt hordja. A 6. és 7. ábrában függélyes, illetve vízszintes metszetben föltüntetett foganatosításnál a (3) fúvókák hosszabbak, mint az iménti esetekben és a megfelelő átmérőjű közös (4) lángzócsőbe nyúlnak be. A lángzó alsó része a (6) beáramoltató nyílásokkal | bíró (5) haranggal van ellátva. A lángzócső, mely ezen foganatosításnál öt fúvókát fogad magába, oly bő, hogy a fúvókák körül beáramló összes levegő a gázzal való keveréshez fölhasználtatik és hogy a lángzóban holt terek ne képződjenek, melyek légkomprimálásra, örvényekre és egyéb nyomásveszteségeket előidéző folyamatokra adnak okot; a lángzócsőnek természetesen túlszűknek nem szabad lennie. E mellett tekintetbe veendő az is, hogy a kiáramló gáz nem ütközik a lángzócső falaihoz, és ez által a szabad keverődés hatását nem befolyásolja. A (12) szabályozó gyűrűvel ellátott (5) harang védésére a lángzócső alsó részén még a (16) harang is van elrendezve. A lángzócső fölső vége felé a gáz és levegő számára a (8) keverő sziták vannak elrendezve, melyek a teljes elégéshez szükséges benső keveredést idézik elő. A lángzócső a (9) ráccsal van befödve. Ezen rács vastag drótból vagy perforált bádoglemezből képezett nagy nyílású rostából áll és azon czéllal bír, hogy egyrészt a lángot szétválassza, másrészt pedig ezt azon terjedelemre hozza, melynél az izzótesten teljesen érvényre jut. Ha a lángzó nem világítási, hanem fűtési czélokra szolgál, akkor a rács ugyan szintén szétválasztó hatással bírhat a lángra, de az ekkor oly módon rendezendő el, hogy a rács lehetőleg az egész lángra oszoljék szét. A fúvóka nyílása általában egy hengeralakú fúrat, mely azonban akkor érvényesül legjobban, ha a fúvókák a lángzócsőbe benyúlnak. Ha azonban a fuvókanyílások a lángzótól bizonyos távolságra vannak (2. és 3. ábra), akkor kifelé szélesedő nyílások előnyösebb hatást idéznek elő (8—10. ábrák). Ezáltal ugyanis a kiömlő gáz már magában a fuvókában terjedhet ki. Ezen nyílás a fúvóka (15) falának háromszögű harántmetszettel bíró (14) hornyában (8. ábra) lehet elrendezve vagy pedig kúpalakúan lehet megfúrva, a mikor is ezen kúp csúcsa a (15) fal alsó fölületébe esik vagy pedig a furat kettős kúp gyanánt lehet kiképezve (9. ábra).