17957. lajstromszámú szabadalom • Spanyolnád betéttel ellátott fából és papírból készült szerszámnyél és eljárás ennek előállítására

tett, mely a később beverendő szerszámék bevezetésére szolgál (1. és 10. ábra). Az esztergályozás után az ily módon előállított nyeleket impregnáljuk, azután újból megszárítjuk, lecsiszoljuk és fényezzük vagy lakkozzuk, míg az 1. és 2. ábrán ábrázolt külsővel nem birnak. A bevert szerszámék annál szilárdabban rögzíttetik, minthogy az (y) spanyolnád keresztmetszete mindenhol ép és lyukacsossága következtében csak ott nyomatik össze, hol a szerszámék benne helyet foglal (2. ábra). A szóban lévő találmány szerint szerkesztett szerszámnyeleknek az a nagy előnyük, hogy a spanyol nád különleges szerkezete következtében a szerszámék heverése lehetségessé válik anélkül, hogy a lyukat előzetesen ki kellene égetni. A spanyolnád egyes rostjai a szerszám ékjének beverésénél tömöríttetnek, tehát a szerszám szorosan befogatik. Ugyanezért a nyélnél nem kell a szorítógyűrűt sem alkalmazni, melynek ezelőtt csak az volt a föladata, hogy a nyél szétrepedését az ék beverésénél meggátolja, mi gyakran megtörtént, még mielőtt az ék a nyélbe beveretett volna. A spanyolnád körül föltekercselt papiros ugyanis összeragasztásnál és szárításnál szorosan összetapad, úgy hogy a spanyolnádat pánczél gyanánt körülveszi, minek következtében a spanyolnád az ék beverésénél el nem repedhet. Mint az az 1. és 2. ábrából kitűnik, a fogantyúk azokon a végükön, hol a szerszáméket beverjük, gömbölyűre le vannak esztergályozva. Ennek a berendezésnek az a czélja, hogy a nyél munkaközben ne iitközhessék a satuba, minek következtében az ék a nyélben igen könnyen meglazulhatna. Ha kívánatosnak látszik, a fémből készült szorítógyűrűk alkalmazását mi sem gátolja. A fából való szerszámnyél, mely a találmány szerint ugyancsak egy (p) papírral burkolt (y) spanyolnád betéttel van ellátva, a csatolt rajzon a 11—14. ábrán van ábrázolva. A 11. ábra egy (y) spanyolnáddarabot I ábrázol, melyet két, egy tekercselőgépen j megerősített befogó fog be, a 12. ábra ezt a spanyolnádat a (p) papirtekercseléssel burkolva ábrázolja, a 13. ábrán egy (o) furattal ellátott (z) fadarab az esztergályozásra előkészítve látható, a 14. ábra egy reszelőnyelet a leesztergályozás után mutat be. Spanyolnádat kellő hosszúságú darabokra vágunk és egy darabot két, egy föltekercselőgépbe szerelt csúcs közé befogunk. Ezután a nádat egy megfelelő ragasztóanyagon áthúzott, végtelen papírral tekercseljük körül, míg a nád vastagsága (12. ábra) a (z) fadarabba fúrt (o) lyuk átmérőjével egyenlővé nem válik (13. ábra). Ezután megfelelő fadarabokat, melyekbe — mint az a 13. ábrán látható - lyukak vannak fúrva vagy esztergályozva, egy esztergapadon a 14. ábrán látható módon kiesztergályozzuk. A papírral burkolt spanyolnádat alkalmas ragasztóanyaggal vonjuk be és a nyélnek körülbelül közepéig érő (o) furatába beverjük, úgy hogy a spanyolnád és az ezt körülvevő fa egy kompakt tömeget képezzen, mint az az 5. és 6. ábrán keresztmetszetben és a 3. ábrán hosszmetszetben látható. Ha az ily módon előállított nyél és bej tét között a ragasztóanyag megszáradt, az (y) spanyolnádból és (p) papirburkolatból álló betétnek a nyélből kiálló végét levágjuk, a nyelet egy esztergapad kúpos befogó ékjére húzzuk, hogy azt lecsiszolhatjuk, esetleg fényezzük vagy lakkozzuk. Az eszterga ékjére való fölhúzásnál egy kúpos (x) lyuk keletkezik, mely a később beverendő (v) reszelőék vezetésére szolgál, úgy hogy a reszelő mindig egyenesen legyen a nyélbe befogva (3. ábra). A spanyolnád szövete olyan, hogy a szerszáméket könnyen be lehet verni és hogy a bevert éket biztosan befogja, minthogy a spanyolnád rostjai csak annyira tömöríthetők, amennyire ezt a spanyolnádat