17899. lajstromszámú szabadalom • Eljárás beretváló, ill. szőrtelenítő szer előállítására

- á -elzárva Őrizzük meg. Fölhasználás czéljából azt egy higító szerrel, pl. fagyaggal elegyít­jük és esetleg még szagosítjuk, úgy hogy ez a keverék kb. -4—alapanyagot tar­talmaz. Használat alkalmával ezt a port vízzel péppé alakítjuk és az illető kezelendő helyre reávisszük. Igen rövid idő múlva, pl-5—10 perez után könnyed levakarás vagy lemosás által eltávolítjuk az anyagot a bőr­ről, mire a szőrök el vannak távolítva, anél­kül, hogy a bőr bármiképen megváltozott volna. Minthogy a szer nem mérges, még bőrsebb esetén sem káros hatású, sőt ellen­kezőleg antiszeptikusan hat, akár csak a jó szinszappan. A föntemlített reagencziák egymásra ha­tásának sorrendje módosítható ; így pl. elő­ször a czukoroldatot telíthetjük kénhydro­génnel és azután keverhetjük össze a mésszel; ha szükséges, a folyamatot kén­hydrogéngáz hozzávezetése által még kiegé­szíthetjük. Jeleíi találmány folytán tehát olyan szer­rel rendelkezünk, mely az ismert szerekkel és .a beretválással szemben lényeges elő­nyökkel jár, amennyiben rendkívüli tartós, hatásos és a bőire valamint a szói gyöke­rekre káros hatással nincs, tehát lehetővé teszi a fodrász beretvájával való beretválás­nalc elkerülését, mely oly nagy hátrányok­kal jár és pl. betegségek átvitelét okozhatja. Előnnyel használható továbbá ez a szer a szőr eltávolítására különösen finom és értékes állati bőrökről, mi eddig leginkább mésszel történik, mely a bőrt könnyen meg­támadja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás szőrtelenítésre és beretválásra alkalmas és e mellett a bőrre nem káros preparatum előállítására, jellemezve az­által. hogy meszet, kénhydrogént és ezuk­rot engedünk egymásra hatni. 2. Eljárás szőröknek a bőrről való eltávolí­tására anélkül, hogy a bőr, illetve a bőr­ben lévő szőrgyökerek károsan befolyá­soltatnának, jellemezve azáltal, hogy a bőrt egy az 1. igényben jellemzett ter­méket tartalmazó nedves anyaggal ke­zeljük, mire a szőrök egyszerűen letör­lés, lemosás vagy más efféle által el­távolíthatók. f»<U.l.A6 RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMOAJA GUDAPESTÉft

Next

/
Thumbnails
Contents