17894. lajstromszámú szabadalom • Eljárás formaldehiddel való fertőtlenítésre

A formaldehydgőzöknek elegyítése forró tüzelőgázokkal, melyek magas hőmérsékle­tük. illetve csekély fajsúlyuk folytán nagy fölhajtó erővel bírnak, még azzal az előny­nyel is jár, hogy a formaldehydgőzök meg­gyuladását az ezekkel elegyedő tüzelőgázok erős szívóhatása megakadályozza. A forró tüzelőgázoknak ezen szívóhatása egyrészt kellő mennyiségű hideg levegőt visz he, másrészt pedig megakadályozza a fölheví- i tett formaldehydgőzöknek sztagnálását és a paraformaldehydtai'tály alatt lévő hőfor­ráson való meggyuladását. A forró tüzelő gázáram a formaldehydgőzöket a tartályból gyorsan eltávolítja és úgyszólván kiveti, mi által nagyon gyorsan a fertőtlenítendő helyi­ségnek minden pontjára jutnak. A fönt ismertetett elv ezen eljárást szi­gorúan megkülönbözteti a 88394. sz. német szabadalom eljárásától, mely ugyan szintén paraformaldehydet használ fertőtlenítési czé­lokra, de olyau módon, hogy nyomás alatt álló száraz gázáramot, mely egy kívülről fűtött kigyócsövön megy keresztül, hevíti és a hevített gázt azután poralakú trioxy­metilenen vezeti keresztül. E közben tehát a formaldehydgőzök egyáltalában nem ele­gyednek a tüzelőgázokkal, ellenkezőleg, a formaldehydgőzök anélkül, hogy a tüzelő­gázokkal legkevésbé is érintkezésbe jutná­nak, egy kigyócsövön át elkülönítve a sza­badba vezettetnek. Ennek szükségképen az a következménye, hogy a távozó formal­dehydgőzök teljesen száraz állapotban van­nak és ennek folytán fertőtlenítésre nem annyira alkalmasak. Jelen találmánynál ellentétben a 88394. számú német szabadalom eljárásával, a gáz­áramot nem vezetjük trioxymethylenen ke­resztül, sőt a paraformaldehydet egyszerűen hevítés által depolymerizáljuk és a távozó formaldehydgőzöket a kiömlési nyílásoknál elegyítjük a tüzelő gázokkal, mi által azok kellő mennyiségű és az újbóli polymerizá­lást gátló nedvességi fokot és ez által na­gyobb fertőtlenítési képességet kapnak, vala­mint egyúttal finoman eloszolnak. Ez az elv lehetővé teszi az ezen eljárás végrehajtására szolgáló készüléknek nagyon egyszerű szerkezetét és pl. a 90(571. számú német szabadalomban ismertetett készülék­kel végrehajtható. A polymer formaldehyd bizonyos czé­lokra természetesen más fertőtlenítő vagy illatos anyagokkal elegyíthető. Az ismertetett fertőtlenítő eljárás nem csak helyiségek fertőtlenítésére, hanem bár­miféle tárgyak pl. kötszerek, sebészi eszkö­zök stb. fertőtlenítésére is alkalmazható. Ebben az esetben a készüléket czélsze rűen úgy rendezhetjük el, hogy a para­formaldehydtartály fölső végét, melyből a fertőtlenítő gázok kiáramlanak, olyan tar­tállyal hozzuk összeköttetésbe, melyben a fertőtlenítendő tárgyak vannak, vagy pedig úgy. hogy magát a készüléket egy kis zárt tartályban helyezzük el, mely a fertőtlení­tendő vagy konzerválandó tárgyakat tartal­mazza; ez utóbbi esetben a hőforrás ma gától elalszik, ha a tartályban lévő oxygén föl van emésztve. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás formaldehyddel való fertőtlenítésre, jellemezve az által, hogy paraformal­dehydet vagy magában, vagy egyéb fer­tőtlenítő vagy illatos anyagokkal együtt víztartalmú égési gázokkal hevítünk és ezeket az égési vagy tüzelő gázokat úgy vezetjük, hogy a formaldehydgőz­zel elegyednek, mihelyt a formaldehyd­gőz gyuladási hőmérséklete alá lehűl­tek, oly czélból, hogy a formaldehyd­nek paraformaldehyddé való visszafejlő­dését megakadályozzuk. PALLAS KÉ8/VÉNYTÁR6A8ÁÓ nyqmdaja . udapks 1

Next

/
Thumbnails
Contents