17828. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kénsav konczentrálására

párhuzamos falainak akként felelnek meg, hogy azok lehetőleg beleilleszkedjenek. A tok fölső részének továbbá keresztfala van. mely az ólomfürdő falában lévő és a csator­nának megfelelő kivágás kitöltésére szolgál. A fölső (f) tokrész által képezett üreges térben alkalmas módon (h) vízbevezető cső van alkalmazva, mely a fémfalak felé for­dított részén lyukakkal van ellátva. Ha tehát (h) csövön át vizet vezetünk, a (g g') közötti térbe lépő olvasztott ólom megmerevedik és a legjobb tömítést képezi az ólomfürdővel szemben, oly hatás, mely sem a közönséges organikus tömítőszerelc­kel, sem a kevés, ismert anorganikus tö­mítőszerekkel el nem érhető, a mennyiben az előbbiek elégnek és az utóbbiak oly hő­mérsékletnél, mint a milyenről itt szó van, nem tömítenek. Magától értetődik, hogy ezen tömítés esz­méje más kiviteli módozatban is kivihető, igy pl. (g') falakból, melyek a jelen kiviteli alaknál a fürdő felé fal által vannak össze­kötve, másik oldalukon pedig nyiltak, min­den oldalú elzárás által zárt szekrény is képezhető a vízkeringés számára. Ólomfürdő helyett más olvasztott fémekből való für­dőt is lehet jelen czélra alkalmazni és a leírt módon tömíteni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kénsavnak konczentrálására szolgáló el­járás, jellemezve az által, hogy a ka­marasav konczentrálása előbb folytonos áramban ólomcsőben és a további kon­czentrálás azután hasonló módon vas­csőben történik, mi mellett az előkon­czentrálásnál távozó gőzök esetleg a konczentrálandó kamarasav ellenében vezettetnek ennek előmelegítése czél­jából. 2. Az 1. alatti igénynél jellemzett kon­czentrálási eljárásnál előkonczentrálási készülék alkalmazása, mely olajfürdőben fekvő ólomcsőből áll. 3. A 2. alatti igénynél jellemzett előkon­czentrálási készüléknél, az olajfürdő he­vítése alatt lévő fémfürdő által, azon czélból. hogy az odavezetett meleget egyenletesen elossza, 4. Az 1. alatti igényben jellemzett eljárás­nál oly készülék alkalmazása a további konczentrálásra, mely áll egy olvasztott ólomból vagy más olvasztott fémből álló fürdőben elhelyezett vascsőből, mely a fémfürdővel szemben akként van tömítve, hogy a konczen tráló cső be- és kiömlési nyílásai, illetőleg az ott lévő tok akként hűttetik le, hogy a cső és a falazat, illetve a tok között lévő vékony ólom­réteg megmerevedik és a tömítést esz­közli. 5. A 4. igény szerinti készülék egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a kon­czentráló cső be- és kiömlési helyére, illetve az ott lévő, esetleg több részből álló tokra, annak lehűtése czéljából al­kalmas módon vízáramot vezetünk. (1 rajzlap melléklettel.; Pt .as részvénytársaság nyomoaja buoapc8ten

Next

/
Thumbnails
Contents