17791. lajstromszámú szabadalom • Szivarlevágó automatikus reklámberendezéssel

lásában az által lesz rögzítve, hogy a (d) i kés az (i) rúdra fekszik. Míg a szivarlevágónak ez a kiviteli mó­dozata vendéglői használati tárgyakkal, mint gyufatartóval, hamucsészével, hőmérővel stb. szerelhető föl és egyúttal asztaldíszt is ké­pezhet, addig a második kiviteli módozat­nak az a föladata, hogy esetleg szivar- vagy képeslevelezőlap-tartót képező hirdetőszek­rény gyanánt szerepeljen, mely tetszetős külső alakja és a szivarlevágóval való kap­csolata következtében a figyelmet okvetlenül fölhívja magára. A mechanizmus ennél a kiviteli módo­zatnál ha lehet még egyszerűbb, mint a föntebb leírtnál. A kiszélesedő alsó (o) szekrény födelén a (z) szivarlevágó van al­kalmazva, melynek (w) nyomója egy az (u) villába ágyazott (t) emelőn megy át. Az utóbbit a (v) rúgó állandóan fölfelé nyomja, úgy hogy a (z) kés a legmagasabb helyze­tet fogja elfoglalni. A (t) emelő másik vége egy (r) kilinccsel van ellátva, melyet az (s) rúgó tart egy kilincskerék fogaival állandó kapcsolatban, ez a kilincskerék pedig egy nagyobb forgatható (p) hengerre van sze­relve. Erre a hengerre szorítja a (b) hen­gereken vezetett, megfeszíthető (m) szala­got az (y) rúgó hatása alatt álló (x) henger, úgy, hogy a (p) henger forgásánál a hirde­téses szalag is eltolódik. Eme mechanizmus működési módja egy­szerűen az, hogy a (z) kés lenyomásánál a (t) emelő oly módon fordul el, hogy annak (r) kilincse a (q) kilincskerék illetőlag a (p) henger forgását és a hirdetésszalag eltoló­dását idézi elő. Ha a nyomógombot elereszt­jük, a (v) rúgó a (t) emelőt a kezdeti állá­sába viszi vissza, ezen közben az (r) ki­lincs a (q) kilincskerék kerületén csúszik, míg akkor, mikor a (t) emelő a nyugalmi helyzetébe jut, az (s) rúgó egy fogközbe fo­gódzik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szivarlevágó automatikus reklámberen­dezéssel, jellemezve egy a (b) hengerrel kapcsolt (d) metszőkés által, mely akkor, mikor a rúgó nyomás alatt álló (i) rúd (k) peczke által lenyomatik, az (m) hir­detésszalag által körülvett hengert for­gatja, illetve a szalagot a burkolaton al­kalmazott (g) kivágás előtt eltolja, míg az (a) gomb eleresztése után az (i) rúd (1) része által a kezdeti állásba vitetik vissza. 2. Az 1. alatt védett berendezés egy kiviteli módozata, melynél a (b) hengereken a (p) henger mellett vezetett és erre egy (y) rúgó nyomás alatt álló (x) henger segélyével rászorított (m) szalag akkor tolatik el, mikor a (v) rúgó által föl­emelt (t) emelő és az ezen alkalmazott (r) kilincs segélyével a (q) kilincskere­ket, illetve az evvel kapcsolt (p) hengert forgatja. (1 rajzlap melléklettől.: PAiLAS RÉSZVÉN. TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents