17761. lajstromszámú szabadalom • Automatikus készülék csavarszögek kihegyezésére és a csavarmenetek metszésére

2 -részt venni. Minthogy a (9a és 10a) ékek a fogókra hatnak és ezeket zárják, a (8) hüvely előre mozgásánál a fogók záródnak, illetve a csavarszögek befogatnak, visszafelé való mozgásánál pedig a fogók kinyílnak és a csavar szabadon bocsájtatik. A (9) fogóknak (9b) befogópofái vannak, melyek a csavar szárának megfogására, a (10) fogóknak pedig (10b) befogópofái vannak, melyek a négy vagy hatoldalú fejek oldalfölületének, eset­leg a köralakú fejek kerületének megfogá­sára szolgálnak. A (10b) fogópofák mellső vége ferdén el van vágva, hogy akkor, ha a fej megfogá­sánál a négy- vagy hatoldalú fej oldalfölü­letein a pofák lecsúsznának, a fejet mégis körülfoghassák. Ugyanebből a czélból a fo­gók az ékdarabokra ható rugókkal vannak ellátva. Ha a négy- vagy hatoldalú, vagy köralakú fej egyoldalúan foglal a szárral szemben helyet, a (10a) ék megfelelően áll be. mint­hogy a (16) csap körül foroghat. Ha a fej igen exczentrikus, a (10a) ék­darab középvonala a pontozott (O 01) hely­zetbe (3. ábra) fog jutni, míg ha a fej kon­czentrikus, a középvonal az üreges tengely középvonalával fog összeesni. A (2) állvány (1. az 1. ábrán bal oldalt) a (24 és 25) perselyekben eltolható, hátul fölhasított (22) tartóorsót (1. ábra) viseli, mely utóbbi az ágyon vezetett és a hegyező kés emelőjét viselő (30) darabbal (4. ábra) van mereven kapcsolva. A (22) tengellyel azonkívül még a (20) csavarmetszőpofákat, illetve a (21) szánt viselő (23) szánvezeték van kapcsolva. A (27) tengely az üreges (22) tengelybe lenghetőeu van ágyalva, hátsó végén hor­nyai vannak, melyekbe a (26) hüvelyen lévő ékek fogódzanak, úgy hogy eme hüvely lengése az orsó lengését idézi elő. A (26) hüvely a (25) persellyel, melybe az (58) vonórúd fogódzik, mereven van kapcsolva (2. és 4. ábra). Ha az (58) vonórúd segélyével a (25) per­selyt mozgatjuk, a (27) tengelyt is mozgat­juk; ez a mozgás a (22) tengely ide-oda mozgása közben létesíthető, minthogy a ten­gely hátsó végén lévő hasítékok elég széle­sek, hogy a (26) hüvely kitérhessen (1. ábra). A (22a) hasítékok azonkívül elég hosszzúak is, úgy hogy a (22) tengely elég nagy úton mozdulhasson el. A (27) tengely elöl a (28) lemezzel mere­ven van kapcsolva. Ez a (28) lemez két egymással szemben beállítható (29) aczél­darabot visel, melyek a (21) szánra és így a (20) metszöpofákra hatnak. Minthogy a (27) tengely a (28) lemezzel mereven van kapcsolva, a lemez a (27) tengely minden mozgásában részt vesz, ez pedig * a (25) per­sely, illetve (58) vonórúd minden mozgását követi, tehát az (58) vonórúd segélyével a (28) lemez bármely pillanatban a metsző­pofa tartó középpontja körül tetszőlegesen elfordítható. A (21) metszőpofaszánoknak kis (21a) kiugrásaik vannak. Ha a (28) lemez oly helyzetben van, hogy a (29) aczéldarab a (21) szán (21a) kiugrásain áll. a pofák zárva vannak. Ha a (28) lemez a szöggel fordul el (4. ábra), a pofák szárnyait a metszőpofákon alkalmazott (20a) rúgók ki­nyitják. Az (58) vonórúd tehát minden pillanat­ban (még a (22) tengely előre vagy hátra tolása közben is) a pofák nyitását vagy zá­rását lehetővé teszi. A (22) tengellyel mereven kapcsolt (30) vezetődarabon a (31) csap körül a (32) hegyezőemelő és (33) hegyezőkés forgatható. Az emelő (34) csigájára ható (35) exczen­terkorong az emelőt a kellő mozgásnak indítja. Ha a hegyezőkést a megmunkálandó darab felé eltoljuk, a (34) csiga az exczen­terkoronggal mindig kontaktusban marad. Minthogy az emelőnek a csiga felé fordult vége nehezebb, a (34) csiga az exczenter­koronggal mindig érintkezésben marad, szük­ség esetén ugyanez a czél egy rúgó segé­lyével is elérhető. A bal oldalt (1. ábra) lévő állvány (36) hídján a vágandó csavarszögek elhelyezé­sére szolgáló (37) tál van elhelyezve. A csa­varszögek a tál középpontja felé sugárirány­ban fekvő hornyokban vannak elhelyezve (la. ábra). Ha a tálból egy csavarszög ki­vétetett, a tálat a gép egy osztással elfor-

Next

/
Thumbnails
Contents