17760. lajstromszámú szabadalom • Legyező lorgnettel

csiptetőbe lehet szorítani, úgy hogy az (m) zsineg a (b) lorgnettet a kívánt helyzetben megtartja. Lehet ''égül az (a) küllőre egy (b) lorgnettet egyszerűen egy (e) kar segélyével csuklósán odaerősíteni, a mint az az 5. ábrán föl van tüntetve és ez úgy meg van szorítva, hogy a lorgnette minden állásában megmarad. A lorgnette üvegjei helyett beiktathatunk természetesen bármely hasonczélú eszközt is, például egy könnyű színházi látcsö­vet. stb. Szabadalmi igények. 1. Legyező, jellemezve az által, hogy reája egy (b) lorgnette van szerelve, mely a legyező kinyitásánál és összecsukásával önműködőleg elfoglalja nyitott vagy csukott helyzetét avagy pedig kézzel lesz mozsratva. 2. Az 1. alatt igényelt legyező, jellemezve az egyik (a) küllőhöz csuklósán odaerő­sített (b) lorgnette által, mely (c és e) csigák és (k) zsineg vagy láncz segé­lyével egy (f) emeltyűvel, (h) peczekkel és (g) vezetékkel áll összeköttetésben oly czélból, hogy a küllőknek egymás­tól való eltávolításakor vagy egymáshoz való közelítésekor a lorgnette nyitott vagy csukott helyzetébe hozassák. 3. Az 1. alatt igényelt legyező, jellemezve az (a) küllőhöz csuklósán odaerősített (b) lorgnette által, melyet egy (1) rugó, (m) zsineg, (n) gomb és (o) csiptető ön­­működőleg mozgásba hoz és szélső ál­lásában biztosítja. (1 rajzlap melléklettel.) PA I.l.Afa HJÍS21V£ NŐTÁRS A SÁG NYOMDÁJA TUJPAPKS'Í'I1 U

Next

/
Thumbnails
Contents