17759. lajstromszámú szabadalom • Készülék gliczerin tisztítására

- 2 — megtörésénél a tisztátlanságok fönnakadnak és a megtisztított glyceringőz a (h) csöveken át a hűtőbattériába hatol. A hűtőbattéria egy vagy több sor hajlí­tott kolonnából áll, melyek összekötő csö­vekkel és gyűjtőtartányokkal bírnak és az utóbbiak úgy vannak elrendezve, hogy a kondenzálódott glycerin a vákuum hatása alól azonnal elvonatik. A rajzban három sor ilyen meghajlított kolonna (i il és i2) van föltiintetve. Minden sor meghajlított vagy fordított (U) alakú kolonnái (j) csö­vek által vannak egymással összekötve, a melyekbe alsó végeik torkolnak, és a mel­lett az elrendezés olyan, hogy az (a) kád­ból eltávozó gőzök zeg-zúg utat kénytelenek megtenni, amint azt a 2. ábra is mutatja. Ha több sor meghajlított kolonnát alkalma­zunk. mint a rajzban föltüntetett készülék­nél, akkor valamennyi sor számára közös (j) gyűjtőcsövek vannak, de fontos, hogy a gőzök átáramlási sebessége valamennyi csőben lehetőleg egyenlő legyen. Hogy ezt elérhessük, az első (j) harántcsőben beállít­ható (k) gőzárammegtörőket alkalmazunk, melyek két-két kolonna sor között vannak el­rendezve és kívülről (k) kézikerekek segé­lyével beállíthatók. Hogy lehetővé tétessék a készülékre föl­ügyelő egyénnek, a gőznek a készüléken való átáramlását megfigyelni, minden (i il i2) kolonna sor egy átáramlási sebesség­mutatóval van ellátva. Egy ily mutatót a (íi. és 4.) ábrák tüntetnek föl; ezen mutató egy (e) szekrényből áll, mely karimákkal ellátott (il i2) csőtoldatokkal bír, hogy a meghajlított kolonnák alsó végéhez és azon (j) csövek fölső falához erősíthessük, a melyekbe a kolonna torkol. E mellett az (1) szekrény két oldalán (m) ablakokkal bír, a melyek az (m2) födél által tartott (ml) üveglapokkal vannak lefödve, a mint a (4.) ábra mutatja. Az (1) szekrény fölött kereszt­ben áll egy csuklókra függesztett, kellő könnyű anyagból pl. Mária-üvegből lévő (11) lemez, mely a gőzök útján részben elzárja és a gőzáram által magával vitetik. Az ab­lakokon keresztül már most meglehet figyelni, hogy milyen nagy minden kolonnába az (11) lemez kihajlási szöge. Ha tehát azt látjuk, hogy az átáramlás egyenlőtlen, ak­kor a (k) fojtószelepekkel szabályozzuk, a melyeknek segélyével, mivel keresztben vannak a (j) csövek fölött elhelyezve, kény­szerítheti ük a gőzöket annyi idő alatt átmenni az egyik csősorból a másikba, míg az át­áramlás valamennyi kolonnában egyenletes. Ezen módon szabályos munkát és a hűtő­battéria lehető legjobb kihasználását ér­jük el. A desztillált glycerin főként az előzőleg leírt hűtő battériában kondenzálódik és alkalmas (n) csövekben gyűl össze, a melyek a (j) csövekkel állanak összeköttetésben és a melyekből a kondenzált folyadékot köny­nyen le lehet folyatni. A nem kondenzáló­dott gőzök egy közös (o) harántcsőben gyűlnek össze, a melyből (oi) csövön át a (p) tartóba zárt kondenzátorcsövekbe jutnak. E csövek (pl) cső által közlekednek a (q) vákuum szivattyúval. A (p) csövek fölött állandóan a hűtőfolyadék kering, mely a gőzök lecsapódását elősegíti. A gyakorlatban czélszerűnek mutatkozott a kondenzátort úgy elrendezni, hogy a vé­gül még jelenlévő gőzök a desztillácziónál mindég keletkező gyönge glycerin konczen­trálásához használtassanak. Ezen czélból a csövekben kondenzálódott glycerin az (r) szivattyú segélyével a csö­veket körülvevő (p) tartóba lesz szivattyúzva, mely tartó (s) cső által van a (q) vákuum szivattyúval összekötve. Ezen úton a (p) tartóba szivattyúzott glycerin költségmen­tesen lesz konczentrálva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék glycerin tisztítására, jellemezve egy közvetlen láng és túlhevített gőz által fűtendő (a) üst által és (i, il, i2, j, n) csövekből álló hűtőbattéria által, mely (p) kondenzátorral és (q) vakuumszivaty­tyúval áll összeköttetésben. 2. Az 1. igénypont alatti készüléknél egy az (a) üstöt körülvevő, széles gyűrű alakú (d) cső. mely a gőztúlhevítővel áll ösz­szeköttetésben és a melyből lyukgatott, kisebb átmérőjű (e) csövek haladnak az üstbe azon czélból, hogy az összes

Next

/
Thumbnails
Contents