17746. lajstromszámú szabadalom • Készülék elektromos jelzések és föliratok létesítésére izzólámpák segélyével

A lámpavezetékek (E) végei fésűfogak mód­jára sorozatban vannak elrendezve. A jelző táblához az (F) vezetékek vezetnek, míg az (R) lámpacsoportok (6. ábra) a közös (M) visszvezetékkel bírnak. A készülék működését a következő példa nyomán fogjuk megmagyarázni. Tetszőleges betűnek, pl. 0 betűnek előállítására minde­nek előtt egy fémcsíkot, előnyösen rézcsíkot 1. megfelelő módon kivágunk (5. ábra) és azt a megfelelő kontaktuskorong vájatában meg­erősítjük. A (C) kontaktuskorongnak az (A) forgattyúval való forgatásánál a (D) rézcsík a fésűfogak módjára egymás mellett el­rendezett (E) vezetékvégekhez közeledik; mihelyt aztán a rézcsík kiszögellései a meg­felelő vezetékvégekkel érintkezésbe nem jönnek, miáltal megfelelő lámpacsoportok bekapcsoltatnak. A jelen esetben a (D) csík öt (E) vezetékvéggel érintkezik, melyek a tábla azon öt lámpacsoportjával vannak összekötve, melyek együttesen az (0) betűt képezik. A tábla (6. ábra), melynek elrendezése a jelen találmány lényeges részét képezi, fő­leg a lámpáknak oly csoportosítására szol­gál, hogy az egyes csoportok kombinácziója által az abc-ben foglalt összes betűket, azon­kívül számokat és tetszőleges jeleket állít­hassunk elő. Ezen követelménynek meg­felel a 6. ábrában föltüntetett elrendezés, melynek segélyével az összes kombináczió­kat létre hozhatjuk. így pl. az (N) betűt az (1, 6, 5, 2, 15. 18, 4. 8, 7, 3) csoportok bekapcsolásával. A készülék gyakorlati foganatosításánál a lámpacsoportokat természetesen sokféleképen rendezhetjük el és a találmányi gondolattól el nem térő különböző módosításokat esz­közölhetünk. így pl. a kontaktusdobot elektromotor, vagy tetszőleges óramű segé­lyével hajthatjuk. Epúgy módosíthatjuk a dob beosztását, a tábla vezetékdrótjainak és a ' táblák számát, a betűket, jeleket és szá­mokat, valamint ezek szerkezeti részleteit. A jelen találmány tárgyát képező készü­léket a legkülönbözőbb esetekben alkalmaz­hatjuk, a mennyiben azt kikötőkben, hajókon, szemaphoroknál, optikai telegrafiában stb. jeladásra használhatjuk föl. SZABADALMI IGÉNYEK. Készülék elektromos jelzéseknek, fölira­toknak és más efféléknek izzólámpákat tartalmazó táblák segélyével való elő­állítására, jellemezve az által, hogy az izzólámpák egy táblában oly csoportokká vannak egyesítve, melyeknek kombiná­cziója által betűk, jelek, számok vagy más effélék állíthatók elő, mely csopor­tokkal összekötött (E) vezetékek fésű­fogak módjára egymás mellett vannak elrendezve és egy forgatható kontaktus­korong kerületén elrendezett (D) fémcsík kiszögelléseivel jönnek érintkezésbe, a mikor is ezen fémcsík kiszögellései egy­másutánjának és számának megfelelően betűk vagy jelek létesítésére alkalmas lámpacsoportoknak kombinácziói kapcsol­tatnak be. 2. Az 1. alatt igényelt készüléknél bevágá­sokkal ellátott fémcsíkok, előnyösen (D) rézcsíkok elrendezése, a hol is mind­egyik ily fémcsík kiszögelléseinek száma és egymásutánja a lámpacsoportok egy betű, jel, stb. létesítésére szolgáló kombi­nácziójának felel meg. 3. Az 1. alatt igényelt készüléknél egy korongokra osztott (C) kontaktusdobnak elrendezése, a hol is az egyes korongok egy-egy (R) jelző táblának felelnek meg. 4. Az 1. alatt igényelt készüléknél egy oly (R) tábla elrendezése, melynek lámpa­csoportjai különféleképen kombinálva az abc összes betűit és különböző jeleket képeznek. <3 rajzlap melléklettel.i PAUAft RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents