17636. lajstromszámú szabadalom • Életmentő vizijármű
rolt két szakaszban elrendezett (i) ülőhelyeket foglalják el s (f) forgattyúk működtetése által, melyek mint a 2. ábrából látható, egymással 90°-ú szögben vannak elrendezve, a vizikerekeket forgásba hozzák s ezzel az egész járművet a kivánt irányban előre vagy hátra mozgatják. Eközben, mint már föntebb is említettük, a (p) kosár szintén szolgálhat utasok befogadására is, úgy hogy a találmánybeli vizijármü aránylag számos egyén befogadására alkalmassá válik. (c) gyűrűs tereknek belső oldalán egy-egy, használaton kiviili állapotban légmentesen tömített (s) nyílás van kiképezve, azon czélból, hogy azon keresztül a vizikerekek szükség esetén belülről kijavíthatok legyenek. Mint a fentebbiekből látható, a találmánybeli vizijármü kiképzésénél fogva különösen alkalmas arra is, hogy életmentő készülék gyanánt is használtassék. SZABADALMI IGÉNY. Életmentő vizijármü, jellemezve a forgattyú gyanánt kiképezett (f) kigörbítésekkel ellátott (a) tengelyre ékelt, (c) gyűrűs légtérrel körülvett s külső oldalain (r) lapátokkal fölszerelt (b) vizikerekek által, melyeknek belső terében (a) tengelyre (h) karok és (g) tartók segélyével (i) ülőhelyek vannak lazán fölfüggesztve. (1 rajzlap melléklettel.) PÁLL" RÉSZVÉN VTARSABAG NYOMDXJA BUDAPBSTEN