17633. lajstromszámú szabadalom • Ellenőrző zár tolóajtók számára

- 2 — ábra) az (a) ajtókereten oly magasságban van megerősítve, hogy az (f) záró tömbnek (5. ábra) (c) csapja az (e) ajtó (3) csapja (2. ábra) körül lendíthető (d) záró sínnek (1) vagy (2) lyukába behatolhasson, mihelyt ezen sín sülyesztett helyzetben és az ajtó a megfelelő záró állásban van. Az (f) záró tömb a (b) szekrényben be-és kitolható. Betolt állásánál (2,, 3., 9. és 21. ábrák) a záró tömb az (5) rúgók (17. ós 18. ábrák) hatása alatt álló és a (b) szekrény (5. ábra) (k) hézagolásaiba be­csappanó (h) csapó reteszek, valamint az egymással ellentétes irányokban eltolható és az (i) rúgók (9. ábra) (j) toldatai elé nyúló két (g) záró retesz által van rögzítve. A (g) záró reteszeket a záró tömbbőil ki­nyúló és a záró tömbbe betolt állásukban a biztonsági záraknál szokásos módon az (1) rekesztők (10. és 11. ábra) segélyével rögzítjük. Hogy a zárt nyithassuk, illetőleg hogy az (f) záró tömböt a (c) csapjával együtt a szekrényben visszahúzhassuk és ezáltal a (d) záró sínt szabaddá tehessük, úgy a (g) záró reteszeket, mint a (h) csapó re­teszeket is az (f) tömbbe vissza kell tol­nunk. Ezen műveletet csakis az (1) rekesztők (10. ábra) alakjának megfelelő sajátságo­san kiképezett, kettős szakálú kulcs (23. és 24. ábrák) segélyével foganatosíthatjuk, mivel a (g) záró reteszeket egyidejűleg kell visszatolnunk, hogy azok a zár nyitott állásának megfelelő helyzetben maradja­nak. A (g) reteszek alatt ugyanis oly rögzítő közegek vannak elrendezve, melyek ha a zárt álkulcs vagy egy a rekesztők alakjá­nak megfelelő egyszakálú kulcs segélyével ki akarjuk nyitni, a másik retesz visszai j mozgatását megakadályozzák, mihelyt az i egyik reteszt visszatoltuk. Ezen rögzítő 1 közegek a (11) rűgó (14 ábra) által a (g) j reteszekhez szorított (q) nyelvekből álla- i nak (11, 16. és 19. ábrák), melyek a zár 1 zárásánál a reteszek hátsó oldalán kiképe- ! zett ékalakú (12) fölületek (16. ábra) által | a szekrény falához mozgattatnak és ezen ' állásukban megtartatnak (19. ábra), úgy hogy ha csak az egyik (g) reteszt mozgat­juk vissza, az ezáltal leszorított (q) nyelv szabaddá válik és a másik retesz (13) tol­data mögé csappan (15. ábra) és ezáltal ezen utóbbi retesznek a záró tömbben való visszamozgatását megakadályozza. Hogy ezután a zárt mégis kinyithassuk, az illetéktelenül visszahúzott záró reteszt előbb újból vissza kell tolnunk. A zárt az (o) tövisre rátolt kétszakálú kulcsnak a 10. és 12. ábrákban lerajzolt nyílnak irányában való elforgatása által nyitjuk ki, a mikor is a kulcsnak (4) szakád lai a két (g) záró rekesznek (1) rekesztőit megemelik és ekként a (g) reteszek visz­szamozgattatnak. Mihelyt ez megtörtént (12. ábra), akkor a (4) szakálak egyike az (o) tövisre rátolt (m) roppantónak (7) toldatába ütközik, mely roppantónak (6) szárnyai (17. ábra) a (h) csapóretesznek bevágásaival kapcsolód­nak, úgy hogy a kulcs további elforgatá­sánál az (m) roppantót magával meneszti és ekként a (h) csapó reteszeket Í3 a szekrények (k) hézagolásaiból visszahúzza. A (h) reteszeknek az (5) rúgók hatása alatt való visszamozgása addig, míg a kulcs az (o) tövisen van, azáltal akadályoztatik meg, hogy egy csap körül forgatható és lefelé való mozgásában egy peczek által határolt, jegyellenőrzés esetén a (t) csapónak (4. ábra) belső fölületén, plomba-ellenőrzés­nél' ellenben a záró tömb mellső falán el­rendezett (n) kilincs a (4) szakálak síkjára merőlegesen álló (8) szárnyak (23. és 24. ábrák) egyike mögé becsappan és ezáltal a kulcs visszaforgását megakadályozza. Ha a (g) záró reteszek és a (h) csapó reteszek az említett módon az (f) záró tömbbe vissza vannak húzva, akkor az utób­bit, (g) lemezeinél megfogva, a (b) szek­rényből kihúzhatjuk, míg a tömbben elren­dezett hasítékoknak (10) lapjai (5. és 9. ábrák) a (j) toldatokba nem ütköznek. A záró tömbnek ezen állásánál a (c) csap a (d) zárósínből ki van kapcsolva, úgy hogy a toló ajtót most kinyithatjuk. Ha ellenőrzés czéljából kartondarabokat.

Next

/
Thumbnails
Contents