17554. lajstromszámú szabadalom • Önműködő tűzjelző készülék

Ezen mágnesek fegyverzetei egy grafofon | vagy fonográf-henger membran-tartójával vannak összekötve. Az épület minden he­lyiségének tehát egy egy elektromágnes ez­zel kapcsolatban egy fonográfhenger felel meg. mely hengeren az illető helyiségnek élő szóval előadott megjelölését reprodukáló karczolások tartalmaztatnak. Ha tehát vala­mely elektromágnes áramköre megszakíttatik, a mi csak a hozzátartozó thermostatnak tűz esetén való kiterjedésénél következik be. akkor az illető elektromágnes fegyverzetét szabadon bocsátja, mely ekkor megengedi, hogy a membrantarto oly állásba jusson, melynél a membrantű a henger karczolásaiba illeszkedik és a fonográfoknál ismert módon a hengerre karczolt szöveget élő szóval repro­dukálja. A membrantarto azután egy szócső által az épületnek bizonyos helyiségével (pl. szál­loda irodájával, a portás-lakkal stb.) van összekötve vagy az épület homlokzat falán kinyúlik és a hangokat a szabadba vezeti; ugyanazon szócső egyszersmind egy telefon­nak transzmitterjével van összekötve, mely viszont a tűzjelző vezetékekbe van bekap­csolva, úgy hogy a tűzoltóállomáson a fo­nográf által reprodukált élő szavak jelzik a tűznek pontos helyét. Az 1 ábrában (A Al A2) három csoport thermostatot jelölnek egy épület három emeletének megfelelően, ahol is, amint lát­ható, minden emeletnek független áramkör és független jelző készülék felel meg. Az összes áramköröknek az áramot a közös (B) helyi battéria szállíthatja. Az áramkörök mind­egyikébe egy-egy (C) elektromágnes van beiktatva, melyek tekintettel az áramkörök zárt voltára, normálisan gerjesztetnek és így (Cl) fegyverzeteiket vonzzák. A helyi áramkörök mindegyikébe egy-egy (D) kikapcsoló is van beiktatva, hogy szük­ség esetén a tűzjelzést a thermostatok érvé­nyesülése nélkül is foganatosíthassuk. A (C) elektromágnesek az (A Al A2) thermostatoktól függetlenül tetszőleges he­lyen elrendezhetők. Előnyös ezen mágnese­ket szoros közelségben egymáshoz, azon helyiségben elrendezni, ahol a grafofon­vagy fonográf-készülék áll. Ezen készülék bizonyos számú, egy közös (F) tengelyre szerelt (E El E2) hengerből áll, melyeknek tengelyére az (f) fogaskerék van erősítve, mely (FI) hajótengelyre szerelt (fl) fogas­kerékkel kapcsolódik, ahol is az (Fl) ten­gely tetszőleges (F2) mótor által hajtatik. Ezen mótor folytonos működésű is lehet; természetesen előnyösebb oly motort alkal­mazni, mely csak akkor indíttatik el, midőn a tűzjelzés kiadandó. Ezen czélra már most a következő szerkezetet alkalmazzuk: Amint említettük, mindegyik fonoj,ráfhen­ger oly szöveget tartalmaz, mely élő szóval megadja azon helyiségnek pontos körülírá­sát. melyben az ezen fonográfhoz tartozó elektromágnes áramkörébe iktatott thermos­tat el van helyezve, a mennyiben ezen áram­körtől függ az illető fonográf (G) membran­tartójának állása. Az elektromágneseknek (Cl) fegyverzete és a (G) membrantartó közötti összeköttetés különféle lehet A föltiintetett példában (2. ábra) a (Cl) fegyverzetet a (cl) talplemezen forgathatóan megerősített (c) oszlopocska hordja. A fegyverzet maga a (C2) tag által a (G) membrantartóval van összekötve, mely utóbbi elbillenthetően van elrendezve, a (C2) tag oly hosszú, hogy midőn a (C) mág­nesek gerjesztve vannak és (Cl) fegyverze­teiket vonzzák, a (g) peczek az (E El E2) hengereken lévő karczolásokból kiemelten tartatik meg. A membrantartó tetszőleges módon lehet forgathatólag megerősítve, elő uy is azonban a hány van. va'ameny­nyit ugyanazon (H) csövön forgathatóan elrendezni. Ezen (H) cső azután a hangok­nak továbbítására szolgál. Amint a 3. áb­rából világosan látható, a (G) membrantar­tónak csöves szára alsó végén az oldalas (Gl) csőtoldatokkal bír, melyek a (H) csőbe beleillenek. Ezen (G) csőtoldatok tehát a membrantartónak mintegy forgás csapjait képezik. A (H) cső a falban elrendezett (K) szájrészben végződik, mely a fonográfból a csőbe jutott hangokat a szabadba kürtöli, úgy hogy ezt a (K) szájrész közelében álló 1 vagy járó egyének meghallják és ezáltal a I tűzre figyelmessé tétetnek. A (H) csővel egy

Next

/
Thumbnails
Contents