17544. lajstromszámú szabadalom • Automatikus acetylén-készülék finom szemcsés karbid számára

— 2 -vízbe ily módon esak azon karbidmennyiség hull. mely (4 és 5) nyílások között van. Ezen két nyílás egymástól való távolsága és ezzel együtt (i) harang mindenkori siilye­dése alkalmával bevezetett karbidmennyiség, (6) csavarok (2. ábra) által változtatható, illetve szabályozható. Amint (i) gázharang kezdődő gázfejlődés mellett újból emelkedik, (3) szelep közbenső állás elfoglalása nélkül ismét lefelé megy és az (5) nyílás alatti tér újból karbiddal töltetik meg. A szelep lefelé haladását lényegesen előmozdítja (7) rúgó, mely úgy van ágyazva, hogy a karbid nem érinti; gőzök és lecsapódások behatása ellen (8) szellőztető nyílások elrendezése által óvatik meg. Ezen elrendezések czélja a karbidszelep teljesen megbízható működtetése, hogy (i) harang minden sülyedése alkalmával egy pontosan meghatározott karbidmennyiség vezettessék a fejlesztő vízbe és erős fogyasz­tásnál gázhiány, csekély fogyasztásnál túl­termelés ne állhasson be, a mi nemcsak I hátrányos, hanem veszélyes is volna. Ha a szelepnél mégis valami zavar állana be, akkor (t) csavarokat oldjuk, (p) tartályt gyor­san kivesszük és egy készletben tartott tar­tállyal pótoljuk. (1) emeltyű kétkarú, (3) szelep ennél­fogva (i) gázharanggal ellenkező irányban mozog. Ha egykarú emeltyűt akarunk hasz­nálni, akkor a szelepnek ugyanazon irány­ban kell mozogni, mint (i) harangnak, tehát lefelé kell nyílnia. Ez eset a 4. és 5. ábrában van bemu­tatva; 4. ábra a szelepet a harang fölső helyzetében, 5. ábra pedig alsó helyzetében mutatja. (3) szeleppel (9) laza szelep áll kapcsolatban; ha az előbbi lefelé megy. akkor (9) szelep nem követi rögtön, hanem csak akkor, ha (9) szelep és (4) tér között lévő tér üres (5. ábra). Ezen tér nagysága épúgy változtatható és szabályozható, mint a (4 és 5) nyílások között lévő tér (2. ábra); a teret, illetve a behulló karbid mennyiséget (10) csavaranya fölemelése és (9) szelep átmérő nagyobbítása által lehet nagyobbí­tani. (9) szelepnek fölfelé való meghosszab­bítása a (2) rúdon megakadályozza a szelep megszorulását a karbid által és ugyanezen czélból tolunk ezen hoszabbításra egy (11 sapkát, mely azonban a laza szelep emel­kedését nem befolyásolja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő acetylénfejlesztő készülék, jellemezve egy lég- és gázmentesen be­illesztett (p) tartály, valamint ezen tar­tállyal (x y) elzáró készülék útján köz­lekedő, utántöltésére szolgáló (u) pótkar­bidtartályok elrendezése által. 2. Az 1. igényben védett karbidfejlesztőnél gáz- és légmentesen beillesztett kém­lelőül szolgáló (g) üvegbetét elrendezése, mely a karbidkészlet mennyiségét látha­tóvá teszi. 3. Az 1. igényben védett acetylénfejlesz­tőknél egy kétülékű (3) szelep elrende­zése, mely a gazométerharang állása szerint a gazométer minden sülyedésé­nél meghatározott mennyiségű karbid­mennyiséget ejt a fejlesztő vízbe. (2 rajzlap melléklettől.) PALLAS HÍHvfitlvUsgAlA.í NYOMDÁJA uD.KAli £t<

Next

/
Thumbnails
Contents