17520. lajstromszámú szabadalom • Alsófonál-cséve kétfonalas varrógépekhez és szerkezet a fonál csévézéséhez

A (g) alaplemez a (k) orsó és az (e) fonál­vezetőt viselő (f) szán alatt fekszik. A szán maga emelőkar alakjában van kiképezve és a (k) orsó fölött ide-oda eltolható. Az (e) fonálvezetőt vízszintes síkban az egyik irány fölé egy lengő (o) rúd tolja el, mely a (p) toldatra hat, a másik irányban pedig egy (q) rúgó mozgatja. Az (o) rúd működteté­sére az (r) emelő szolgál (lásd a 6. ábrát is), melyet ugyancsak a (q) rúgó szorít az (s) exczenterre. Az exczentert egy (t) zsinór­hajtás segélyével a (d) orsótartó-tengelyéről forgatjuk. Az (f) fonálvezetőszán eltolására szolgáló (h) csavart időszakosan indítjuk forgásnak, még pedig az (u) súrlódó korong segé­lyével (5. ábra), melyet egy (v) emelő működtet. Ennek működtetésére az orsótartó egy (w) exczentere szolgál, melynek fölfek­vési föliilete kúpos, mint az a 4. ábrán (x-nél) látható, úgy, hogy ha az exczentert a (d) tengely mentén az (y) csavar segé­lyével eltoljuk, a cséve átmérőjét meg lehet változtatni. A (li) csavarorsón alkalmazott (z) csavar­házfél (3. ábra) az (f) szánnal csuklósan van összekötve, úgy, hogy azt, ha a szánt kézi | erővel akarjuk a szélső jobb helyzetébe vinni, a (h) csavarorsóból ki lehessen kap­csolni. Világos, hogy a csavar lassú forgá­sának és a fonálvezető ide-oda mozgásának az a következménye, hogy a fonál az orsón számos egymás fölött fekvő kúppalást alak­jában tekerődzik föl, melyek egymás fölött fekszenek. Lehet azonban az orsót is lazán ide-oda mozgásnak indítani, a mikor azt érjük el, hogy a fonálvezető nyugalomban maradhat, SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Alsófonál-cséve kétfonalas varrógépekhez, az által jellemezve, hogy a csévének egy hengeres középrésze van, mely egyik végén egy kúpos (a) csúccsal, másik végén pedig egy ugyancsak kúpos (b) mélyedéssel és ezenkívül egy egész hosszán végignyúló üreggel van ellátva és melyet számos egymásban fekvő kúp­alakú réteg képez. 2 Az I. alatt védett csévélc esévézésére szolgáló berendezésnél egy lassú folyto­nos haladó mozgást végző (f) szánra sze­relt orsó vagy lengő (e) fonál vezető és egy forgatható (k) orsó, mely orsóra a cséve kúpos (b) mélyedésének képezése czéljából egy (n) kúp van fölhúzva. (1 rajzlap melléklettel.) OALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJ/ BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents