17509. lajstromszámú szabadalom • Elektromos kikapcsoló nedves helyek számára

fejeket beeresztetni és kiöntetni. A (k) kon taktus tartóra erősített (e e') kontaktus rúgók nagyobb rugalmasság czéljából több vékony aczél, sárgaréz vagy rézbádogból állanak és czéljuk a négyszögletes kereszt­metszetű középső kontaktus darabot egy bizonyos helyzetben tartani úgy, hogy ezen két egymástól elszigetelt, a 4. ábrából lát­ható részből álló (m) kontaktus darab hely­zete szerint áramzárás vagy megszakí­tás van. A (g) fenéklemez, illetve az átfúrt (k) kontaktustartó közepén forgatható (A) ten­gely áll, melyhez a négyszögletes két rész­ből álló kontaktus darab van erősítve. Ha­sonlóképen (A) tengelyen, közvetlen (m) kontaktus darab fölött a több rézszalagból alkotott (11) rugó van, mely (0 0') két kontaktus­sín közötti kapcsolatot illetve az áraninyitást vagy zárást létesíti. Ezen (0 és 0•) kontak­tussínek szintén csavarokkal vannak alulról a fenéklemezhez erősítve és akár szorító csavarral, akár forrasz által a vezető huzallal vezető kapcsolatban állanak. A (h) nyomógyűrű és (i) csavargyűrű között (f") tömítőgyűrű közbeiktatásával (q) ónozott fémlemez van, amelynek közepén átmenő (A) tengely szoros átvezetésére (r) tömítőszelencze van; szükség esetén (q) le­mezre ismét tömítő és szigetelő ai^agot lehet ráönteni. Az (A) tengely kiálló végén szárú, kemény gummi vagy más alkalmas anyagból lévő (s) fogantyú van. A szabad fémrészeknek a külső levegővel való érintkezés meggátlása czéljából (v) meg­erősítő csavaranya a fogantyúba beeresz­tetik és ugyanazon anyagból készült (w) zárólemezzel födetik el. A kikapcsoló (s) fogantyújának az (A) tengellyel való kapcsolását (11 és z) tárcsák illetve (11' és z') csapok segélyével létesítjük és pedig oly módon, hogy az (A) tengely (s) fogantyúban lazán forog, az (u) tárcsa ellenben csavarok segélyével szilárdan van a fogantyúval összekötve, a (z') csappal ellátott (z) tárcsa pedig szögecs segélyével van az (A) tengelyre erősítve. üzen elrendezéssel a ki- és bekapcsolái hirtelen eszközölhető és pedig következő képen: Az (s) fogantyú forgása (n' és z') csapok segélyével az (A) tengelyre vivődik át és csak addig kell kézzel forgatni, míg az (m) kontaktusdarabra, mely alul az (A) tengelyre vau erősítve, az (e e') rúgók működni kez­denek, a midőn is az (s) fogantyút erősen tarthatjuk; mindennek daczára az (A) ten­gely önmagatói mégis tovább forog és a rá­erősített (n) kontaktusrúgók gyorsuló sebes­séggel (0 0') kontaktus sínekre illetve ezek­ről lecsúsznak. Mivel ez hirtelen történik, így a be- és kikapcsolásnál szikra- vagy fényívképződés és a kontaktusrészek el­égése nem fordul elő. SZABADALMI IGÉNY. Elektromos kikapcsoló nedves helyek számára, szigetelő anyagból készült, lég- és víz­mentesen zárt (a) tokkal, jellemezve az által, hogy (n) kontaktus rúgókkal ellá­tott (A) kapcsoló tengely (r) tömítő sze­lencze által egy ónozott és két (h i) porczellán gyűrű között elszigetelten és légmentesen ágyazott (q) lemezben van tömítve elrendezve és az (1) födélben forgatható (s) fogantyúval nem szilárdan van összekötve, hanem úgy, hogy attól a ráerősített (11') csapokkal ellátott (11) tárcsa és az (A) tengelyre erősített, (z') csapokkal ellátott (z) tárcsa közvetíté­sével forgási impulzust nyerhet oly mó­don, hogy ezen (A) tengely csekély elfordítása után önmagától gyorsulva tovább foroghat, mihelyt a ráerősített (m) kontaktus-darabra az (e e') rúgók működni kezdenek és hogy így a fogan­tyú teljes és lassú forgásánál is az (n) kontaktus rúgók az (0 0') kontaktus­sínekre hirtelen föl-, illetve azokról hirte­len lecsúszhatnak, miáltal szikraképződés és a kontaktusrészek elégése nem for­dulhat el\ PALLAS RÉSZVÉNYTÁB6A6ÁG NYOMDÁJA 9UOAPC8TFN (<í rajzlap mollékletteJ.)

Next

/
Thumbnails
Contents