17473. lajstromszámú szabadalom • Eszköz a test fő méreteinek meghatározására

déseit, a karok átmérőjét a vállaknál és a vállazélességet, ezenkívül e készülék meg­mutatja, hogy a fölső test két oldala egyenlő alkotású-e illetőleg, hogy melyik oldal be­esett és melyik kiemelkedő ((>. ábra) és hogy ez eltérések, mely helyeken fordulnak elő ? Ezután az (al) mérőszalagot a csipő tájékán a test köré fektetjük a derékszélesség meg­állapítására. Ha most a (d) mérőszalagokat horgaikkal az (a) mérőszalag megfelelő (c) lyukaiba beakasztjuk, ezek (f) súlyuknál fogva függélyesen lefelé csüngő függőn gyanánt szerepelnek és így az (al) szalag czentiméter beosztásán pontosan megmu­tatják, hogy mennyire hajlik a fölső test jobbra, vagy balra (4. ábra). Azáltal, hogy a (d) szalagok elől szabadon csüngnek, vagy inkább a testre feküsznek. megállapítható, hogy a mérendő test előre, vagy hátrafelé hajlott-e. mint ez az 5. ábrából látható. Ezután a (g) tolókákat az (al) mérősza­lagon a (d) szalagok helyzetének megfele­lően ezekhez toljuk és a (g) tolókák gomb­jainak a (d) szalagok megfelelő lyukaiba való belenyomása után az így meghatározott méreteket leolvassuk. Könnyen belátható, hogy a derék hossz­méretei és egyéb hasonló méretek is e mérő­eszköz segélyével minden nehézség nélkül meghatározhatók. SZABADALMI IGÉNY. Készülék a test főméreteinek meghatározá­sára, főkép nem normális testalkatúak számára, jellemezve két (a) és (al) mé­rőszalag által, melyek hosszúk közepén egy beosztás nullpontjával vannak ellátva és melyek egyike (a) a két vállmélye­dés, a két mellrész fölé és a karok alatt a hát fölé vezettetik és itt összeköttetve a megfelelő főméreteket adja, míg a csí­pők köré fektetett második (al) mérő­szalag a derékszélességet adja meg, a hol is az (a) mérőszalagba beakasztható és alsó végükön (f) súly által terhelt (d) mérőszalagok a testalkatnak a normális­tól való eltérését az (al) mérőszalaghoz való közelítésük által határozzák meg. (I rajzlap molléklettel.) PALL-AC t.fi8ZVÉNYTÁMASAű NYOMDÁJA iUDAPBITBh

Next

/
Thumbnails
Contents