17403. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék folyós vasnak por alakben levő anyagokkal való kezelésére
- 3 kanálba juthasson. Azon czélból, hogy ezen anyag bevezetése egyenletesebbé tétessék, a dugaszunk fölső vége (36) kúpos toldattal van ellátva. A porított anyag ezen berendezés mellett koraiakban egyenletesen szóratik az öntőkanálban megolvasztott vasba. Tegyük föl, hogy az öntőkanálban a kezelendő folyós vas már benne van és (3) cső a szükséges mennyiségű finoman elosztott anyagot magában foglalja és (7) dugasz által alsó vége el van zárva. Az öntőmunkás fölmegy (9) dobogóra (3) csövet az utóbbinak nyílásán át az öntőkanálba vezeti és (18) kampó közvetítésével (5) tartányt fölfüggeszti. Erre (22) forgattyúnak forgatása által (4) dugattyút lassanként lenyomja, miközben a dugasz (3) csőnek alsó nyílásából eltávozik, úgy hogy a reakczióanyag a folyós vasmasszába (36) elosztókúp fölött egyenletesen vezettetik. Amint az anyag a folyós fémmel érintkezésbe lép, reakczió áll elő, mely a csőtől kiindulva az anyagban tovább vezettetetik s a hatékony por, csekély fajsúlya folytán lassanként fölszáll a folyékony vas fölszínére. Ezen berendezés mellett lehetővé válik a poralakban lévő ható anyag bevezetésének szükség szerint való szabályozása, tehát gyorsabban vagy lassabban vezethető be, a szerint, a mint azt a fém anyaga megkívánja s az eljárás bármely pillanatban mégis szakítható, úgy hogy egészen egyenletes termék állítható elő, még akkor is, ha az egyes kezelt charge-ok egymástól egészen különbözők. Különösen alkalmas az említett eljárás a vasnak szénnel való kezeléséhez. Ha a szénanyagot a találmánybeli eljárás szerint vezetjük be, úgy a vasnak szénnel való egyenletes és tökéletes ellátásán kívül a folyós masszában lévő, esetleg visszamaradt tisztátalanságok is eltávolíthatók egyidejűleg. Ez annak a következménye, hogy azon kémiai hatás és elégés folytán, mely a széntartalmú anyag bevezetése alkalmával áll elő akkor, ha ezen bevezetés, mint előzőleg említettük, fokozatosan történik, a | vasmasszának szükséges hőfokát föntartja, : úgy hogy a vas hosszabb időre biztosítható í a lehűlés ellen, mint az különben lehetsé-I ges volna. í A porított ható anyagnak fúvó közvetítésével való bevezetésénél azon hátrány forog fönn, hogy a kezelés tartama alatt a charge-oknak szemmel való megvizsgálása nem lehetséges, míg ezen hátrány a találmánybeli eljáráson teljesen ki van küszöbölve. Azonkívül természetesen ezen eljárás szerint oly reakczió idéztetik elő, mely a fúvó által előidézett reakcziótól különbözik. A (3) ábrában bemutatott módosításnál (5) tartánynak fenéknyílásába a szűkebb (3) cső van behelyezve, mely ezen czélból a fenéknyílás csavarfúratába illő (38) karimával van ellátva. Ezen csőben természetesen megfelelő átmérővel bíró dugattyú foglal helyet. Ezen berendezés mellett lehetségessé válik egy és ugyanazon tartányhoz különböző átmérővel bíró csöveket alkalmazni. A (4) ábrában bemutatott kiviteli alaknál a (3) cső elzárására szolgáló (39) dugasz súrlódás által tartatik meg a csőben, míg (8) rúd elmarad. Ezen dugasz a beillesztés és eltávolítás megkönnyítése czéljából fogantyúval van ellátva. Az ily kiképzéssel bíró dugók a csőnek megtöltése előtt mindig újjal helyettesítendők. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás folyós vasnak kisebb fajsúllyal bíró metalloidákkal való kezelésre, mint a mily fajsúllyal maga a vas bír, mely eljárás abban áll, hogy az illető metalloidát. pl. finoman porított széntartalmú anyagot a folyós vasba a ferrostatikus nyomással szemben sajtolunk be, hol a bevezetendő anyag egész tömegét a folyós vassal való érintkezéstől visszatartjuk és csak szabályozható mennyiségben vezetjük be a folyós vasba, úgy hogy a folyós masszának szükségtelen hullámzásba hozatalát, a mint az a reakczió-anyagnak fúvó által való bevezetésénél történik, elkerüljük és az em-