17327. lajstromszámú szabadalom • Mesterséges uszonyok hajók számára

vagy megközelítőleg egyenlő a szektoroknak föntemlített nyílási szögével. Az (a) szektorok a hajó falának (f) ki­vágásaiba hatolnak, melyek között a hajó­fal a csekély (g) vájattal van ellátva. Ezen vájatba illeszkednek a (d) csapók, ha az (a) szektorok teljesen az (f) kivágásokba tolód­nak (4. ábra), mi által a (g) vájat kitöltetik és a hajó fala lehetőleg sima fölületet ké­pez, úgy hogy semmiféle, a hajó előremoz­gását akadályozó előálló rész nincsen. A mint az 5. ábrából látható, a hajó fala mentén több ily mesterséges uszonyt ren­dezhetünk el, még pedig előnyösen párosan és a hajó középsíkjához szimmetrikusan, a mikor is ezen uszonypárok egyike (3) ellen­kező irányban működik, hogy a hajónak visszafelé való haladását és könnyű moz­gását lehetővé tegye. Az összes hajtószer­kezeteket ismeretes eszközök segélyével a hajógép működteti. Minden uszonypárnak egyes uszonyait lökésmentes haladás elérése czéljából aként lehet egymással összekötni, hogy az egyik uszony munkamenetét megkezdi, midőn a másik, ugyanazon oldalon fekvő uszony üres járását kezdi. Lehet az egyes uszonypáro­kat, illetve az összes pároknak megfelelő egyes uszonyokat szinkronikus mozgatás helyett akként mozgatni, hogy azok munka­menetüket különböző időkben kezdik, és hogy a mozgások előnyösen szinkopikusan nyúlnak egymásba. Az uszonyok mindegyikét munkameneté­nek végén kikapcsolhatjuk, hogy az összes uszonyok működésen kívül helyezését (vi­torlával való haladás vagy kikötés czéljá­ból) lehetővé tegyük. Az (a) lemezszektorok (b) forgási csap­jára erősített, a rajzban föl nem tüntetett, hajtóforgattyúkat a gőzhenger dugattyújá­val közvetlen összeköttetésbe hozhatjuk, úgy hogy a gőzerő minden átvitel és veszteség nélkül juthat érvényre. Az előzőkben leírt mesterséges úszony működési módja már most a következő : A lemezszektoroknak kifelé való forga­tásánál a csapók önműködően nyitódnak, a mennyire ezt a belső ütközők lehetővé te­teszik és a vizet a csapók közötti réseken keresztül a csapók és a hajó fala közötti térbe engedik áramolni. A lemezszektorok­nak ezt követő befelé való forgatásánál az összes csapók a mögöttük lévő víz által reájuk gyakorolt nyomás következtében zá­ródnak és az eként képződött fölület a kö­zötte és a hajó fala között lévő vizet hátra szorítja, miáltal előreirányított hajtó-erő fej­tetik ki. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mesterséges uszonyok hajók számára, jel­lemezve bizonyos számú, egy közös (b) csap körül elforgatható, a hajó falának (f) kivágásaiban eltolható, két (a) lemez­szektorban forgathatóan megerősített (d) csapók által, melyek a csapókat hordó lemezszektoroknak az (f) kivágásokból való kiforgatásánál nyitódnak és a vizet a csapók közötti réseken keresztül a csapók és a hajófal közötti térbe enge­dik áramolni, míg a lemezszektoroknak a kivágásokba való forgatásánál ezen csapok egymásra fekszenek és a közöt­tük és a hajófal között lévő vízre nyo­mást gyakorolva, ez utóbbit visszaszorít­ják, miáltal előreirányított hajtóerő fejte­tik ki. 2. Az 1. alatt igényelt, a hajógép dugattyúja által közvetlenül mozgatott uszonyoknak a hajó oldalfala mentén párosával és a hajó középsíkjához szimmetrikusan való elrendezése, a hol is egy vagy több ily uszonypár ellenkező irányban működik, hogy a hajónak hátrafelé való járását és könnyű mozgását lehetővé tegye. (1 rajzlap melléklettől.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents