17244. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nyomtatási czélokra szolgáló lemezek, különösen zinklemezek előállítására

mivel ezen helyek majdnem ugyanazon sík­ban fekszenek. Mivel továbbá a jóminőségű nagy lithografiai kövek igen ritkák, ugyan­azon kövön csak kevés egymástól elegendő távolságban fekvő rajzot lehet 'elhelyezni. A jelen találmány tárgyát már most oly eljárás képezi, mely a typografiai és litho­grafiai eljárás előnyeinek megőrzésével mindeme hátrányokat elkerüli. A jelen találmány tárgya azonkívül annak lehetővé tételét czélozza, hogy nagy be nem festett közbenső terekkel vagy világos ré­szekkel bíró vagy ugyanazon lemezen nagy közök által egymástól elválasztott rajzokat egy közönséges typografiai vagy lithografiai gép segélyével állíthassunk elő, a nélkül, hogy a nyomatok szétmázolódnának, illetve hogy a lithografiai eljárásnál vizet, savat és gummit kellene fölhasználnunk. Ezen czélból a következőkben leírandó eljárással a rajz alakjai között lévő lemez­részeknek, illetve a világos részeknek struk­túráját akként változtatjuk meg, hogy a lemez fölszínén finom, tűalakú heggyel biró szemcsék keletkeznek, melyek a festéket nem viszik át a papírra. Miután a rajzot vagy a rajzokat a le­mezre átvittük, ezt valamely saválló anyag­gal bevonjuk és ezután a lemezt 1 mm.-nél valamivel nagyobb mélységig kimaratjuk. Már most a lithografiai firniszt, melyet bronzfesték vagy kobaltkék adagolása által festünk és olajjal kissé hígítunk, egyen­letesen és lehetőleg vékony rétegben a le­mezre visszük, a mi előnyösen henger se­gélyével eszközölhető. Ajánlatos, különböző konzisztencziával biró firniszoldatokat kész­letben tartani, melyek különböző mennyi­ségű olajat, terpentint, paraffint, methyl­alkoholt vagy hasonló anyagokat tartalmaz­nak, mivel az alkalmazandó oldat sűrűsége a környező légkör nedvességétől és hőmér­sékletétől függ. Nedves levegőnél sűrűbb, meleg levegőnél pedig hígabb oldatot alkal­mazunk. Mielőtt a firniszbevonat megszáradt, a lemezt valamely maró oldattal kezeljük, mely előnyösen 2—4 köbrész a kereskede­lemben kapható salétromsavból és 80 köb­rész vízből áll. Ezen oldatot különböző módon vihetjük a lemezre, pl. akként, hogy a lemezt az oldattal leöntjük, vagy hogy azt az oldatnak nem hullámzó fürdőjébe mártjuk és utólagosan hideg vízzel mossuk. A lemezről az összes firniszt kell eltávolí­tanunk, a mikor is előnyösen úgy járunk el, hogy a lemezt ismételten pl. háromszor egymásután savval kezeljük, miközben min­dig erősebb oldatot alkalmazunk. így pl. háromszor egymásután való kezelésre oly fürdőket használunk, melyek 2, 3 illetve 4 rész savból és 80 rész vízből állanak. Ily oldatok készletben tartandók. A leirt módon a vékony firniszréteggel ellátott lemezre hozott sav által a lemez fölszínének strukturája a különböző rajzok között és a szabad helyeken akként változ­tattatik meg, hogy igen finom tűalakú hegy­gyei bíró szemcsék keletkeznek. A lemez ezen helyeken festéket nem vesz föl, tehát ilyet a papirra sem visz át, melyet nem is kell megnedvesítenünk. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás nyomtatási czélokra szolgáló leme­zek, különösen zinklemezek előállítására, az által jellemezve, hogy a lemezeket, miután a rajzokat azokra átvittük, sav­álló anyaggal bevontuk és a lemez sza­bad helyeit, illetve a rajznak nagyobb világos részeit kimarattuk, vékony litho­grafiai firniszréteggel vonjuk be és maró fürdőben kezeljük oly czélból, hogy a lemez szabad helyein igen tínom szem­csék keletkezzenek, melyek a 1130111-tatási eljárás alatt nem vesznek föl fes­téket és ennélfogva ilyet a papirra nem is visznek át. PALLAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA UDAPES7

Next

/
Thumbnails
Contents