17153. lajstromszámú szabadalom • Lábhajtású jármű
I - 3 -(gl g2 g3) nyúlványaihoz foroghatóan erősített (pl p2 p3) kétkarú emeltyűk, az ezeket összekötő (ql q2 q3) vonórudak, továbbá (t) kétkarú emeltyű, (tl) és (t2) vonórudak, valamint (ol) emeltyű által, mely utóbbi az (i) forganttyútengely egyik (o) forgattyúcsapját átfogva a (g) emeltyű föl- és lemozgása alkalmával ez (i) görbített tengely forgatását eszközli jellemezve továbbá az egyik (g) emeltyű mozgásának, illetőleg az egyik (o) forgattyú forgásának a másik forgattyúra történő átvitelére szolgáló (rl) henger által, melynek czélja, hogy csupán az j egyik (g) emeltyű lenyomása alkalmával az (i) görbített tengely egyidejűleg két ponton, a két (o) forgattyúnál támadtassék meg, illetőleg forgattassék a tiprás megkönnyítése, illetőleg aránylag nagy terheknek emberi erővel lehetővé való továbbíthatása czéljából. 3. A 2. pontban igényelt hajtószerkezet másik kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az 5. ábra (t) kétkarú emeltyűje helyett egy háromágú (u) emeltyű (6. ábra) van elrendezve, még pedig a (tl) vonórudon belül ugyanazon czél elérésére. 4. Az 1. pontban igényelt járműnél egy kormánykészűlék elrendezése, jellemezve egy a kocsin alkalmas helyen elrendezett (y) kézi-kerék, ennek lánczdob gyanánt szolgáló függélyes tengelye, valamint az (yl) kötél-, vagy láncz által, mely utóbbinak két vége a függélyes (c) csap körül elforgatható és a mellső kerékpárral összekötött mellső alváz két oldalához van erősítve, míg középrésze a lánczdobra van néhány tekervényben föltekerve, úgy hogy az (y) kézikerék forgatása által a mellső kerékpár elforgatása, tehát a jármű kormányzása eszközölhető. (1 rajzlap inollcklottel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPFSTKN