17126. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet fürdőkádaknak és a zuhanynak különböző hőmérsékű vízzel való táplálására

— 2 a zuhanyt tápláló (a6) csővel is össze van kötve. A (K) csapkúp a középső (KI) fal által a két (A) és (B) kamrára van osztva, melyek, mindegyike egy (Al) illetve (Bl) hasítékkal bír. Ez utóbbiak akként vannak elrendezve, hogy a csapkúppal összekötött (C) emeltyű­nek (1. és 6. ábrák) állása szerint az (Al) hasíték az (a4) nyílással és az (al) csator­nával összeköttetésbe hozható, míg a (Bl) hasíték zárva van (1.—3. ábrák), vagy pedig a (Bl) hasíték hozható a (bl és a2) csator­nákkal összeköttetésbe, míg az (Al) hasíték zárva marad (5. ábra), vagy létrehozhatja a két (Al és Bl) hasíték az említett összeköt­tetéseket egyidejűleg is (4. ábra). A csapot úgy is állíthatjuk, hogy mindkét (Al és Bl) hasíték zárva van. A kádnak kifolyató (c) cső könyökéhez ve­zető (a5) vezeték a (cl) ágtoldattal van el­látva, mely a fürdőkád kályhájának meleg vizet szolgáltató csövével van összekötve; ezen ágtoldat és a (c) könyök között az (a5) cső a közönséges (d) záró csappal bír, mely a zuhanynak működésbe hozatalára szolgál. A (cl) ágtoldat és a (d) csap között viszont az (f) csőtoldat van megerősítve, melybe egy kádba, illetve a zuhanyba folyó víz hőmérsékét mérő hőmérő van beillesztve. A szabályozó csapot a (g) védő tok veszi körül, melynek a (C) kézi emeltyű felé for­dított oldalán a «Hideg», «Langyos», «Me­leg» és «Zárva» jelölésekkel ellátott beosz­tás van elrendezve, mely a csapkúpnak a kivánt vízhőmérsék szolgáltatására való be­állítást megkönnyíti. Ha a (C) emeltyű «Hideg»-en áll (1.—3. ábrák), akkor a hideg víz az (a) vezetékből az (al) csatornán és az (Al) hasítékon át az (A) kamrába és ebből az (Al) hasítékon át az (a3) csatornába és az (a5) vezetéken át — ha a (d) csap nyitva van — a kádba folyik. Ila azonban a (d) csap zárva van, a víz függélyes (a6) csövön fölszáll és a zu­hanyhoz jut. Ha a (C) emeltyű «Langyos»-ra állíttatik, akkor a csapkúp a 4. ábrában bemutatott állását foglalja el. Ezen esetben a víz az (a)'vezetékből az (al) csatornába folyik, a hol a vízáram elágazik. A víz egy része a csapkúpnak (Al) hasítékán, az (A) kamrán és az (a3) csatornán át az (a5) vezetékbe folyik, míg a másik része az (a2) csatornán át a (B) kamrába és ebből a (bl) csatornán és a (b) vezetéken át a kályhába vezettetik, melyből ezen víz egyenlő mennyiségű meleg vizet szorít ki, mely a (cl) csőtoldaton át az (a5) vezetékbe folyik és abban a hideg vízzel keverődik. A fürdőkádba vagy, ha a (d) csap zárva van, a zuhanycsőbe tehát langyos víz fog folyni. A (C) emeltyűnek «Meleg» állásában (5. ábra), a víz az (al) csatornából az (a2) csa­tornán és a (Bl) hasítékon át a (B) kam­rába jut, melyből a (bl) csatornán és a (b) vezetéken a kályhába folyik, míg az utóbbi­ból kiszorított meleg víz a (cl) csőtoldaton át az (a5) vezetékbe és innen azután a fürdő­kádba vagy a zuhanyba folyik. Mihelyt a (C) emeltyűt «Zárva» állásba visszük, a csapkúp úgy az (al és a3) csa­tornák közti, valamint az (a2 és bl) csator­nák közti összeköttetést is megszakítja; a hideg víz tehát sem a kádba, sem a kály­hába be nem folyhat. A mint a mondottakból látszik, úgy a be­mutatott foganatosítási alaknál a csapkúp képezi összeköttetésben a csaptokkal a sza­bályozó szerkezetet. Ugyanezen czélra azon­ban bármely más ismeretes záró közeg is alkalmazható, ha kellően berendezzük. Fontos az (a2 a3 és bl) csatornáknak magában a szabályozó szerkezet tokjában való elrendezése, mivel ezáltal számos, különben kívül szükséges összeköttetés elmarad. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szerkezet fürdőkádaknak és a zuhany­nak különböző hőmérsékű vízzel való táplálására, jellemezve oly csap által, melynek (K) kúpja egy középső (KI) válaszfal által két (A és B) kamrára van osztva, melyek a csapnak állása szerint (Al és Bl) hasítékaikkal az (a) vízveze­téket vagy a fürdőkádba vezető (a5) csővel és a zuhanynak (a6) csövével vagy meleg víz szállítása czéljából a

Next

/
Thumbnails
Contents