17124. lajstromszámú szabadalom • Műszerdoboz bábák számára
2 -egyszerűen ki lehet húzni; az (a) köpeny ekkor teljesen üres edényt képez, melyet beöntések számára folyadéktartóul lehet alkalmazni. Ezen czélból a (b) köpeny a (h) fenékkel bir (4. ábra), melybe az (i) gummicső rögzített vagy leszerelhető módon van beerősítve ; ezen gummicsövet a köpenynek használaton kívüli állapotában a (h) fenék és a (d) fenékborító között megmaradó űrben helyezzük el. Az (a) köpenynek folyadéktartó gyanánt való alkalmazásánál azt (f) szélével valamely alátétre helyezhetjük, a mint ez a 4. ábrában van föltüntetve; de lehet azt (k) fülénél fogva alkalmas magasságban föl is akasztani. Az (a) köpeny e szerint kettős rendeltetéssel bír, a mennyiben egyrészt a tulajdonképeni (b) műszertartály elhelyezésére szolgál, mely czélból az az (1) fogantyúval van ellátva, és egyúttal főlyadéktartályul is szolgál, mely körülmény egyedül teszi lehetővé az egész doboznak tömör elrendezését. A (b) műszertartályban, melynek harántmetszetét az 5. ábra látatja, vannak elhelyezve a különféle műszerek, még pedig akként, hogy lehetőleg kevés tért elfoglalva nagy számban legyenek elhelyezhetők. Az (m) födélnek egyszerű leemelése után, melyet épúgy lehet folyadéktartály gyanánt fölhasználni, mint a (c) és (d) csészéket, az egész belső fölszerelést az egy darabban készült (nl, n2) állványhoz erősített (n) kengyel segélyével ki lehet emelni a (b) tartályból, a mikor is ez utóbbit az (m) födél ráhelyezése után a különféle műszerek sterilizálására lehet használni. Az (nl n2) állványban a kihúzható (o) láda van elhelyezve, mely különféle canule-ek és a hőmérő eltartására szolgál; a 6. ábrában a (b) tartályból kivett, teljesen fölszerelt készletnek fölülnézete van föltüntetve, majdnem félig kihúzott (o) ládával. A (p) tartón a következő műszerek vannak elhelyezve: az (1) kristélylabda, a (2) binibószivattyú, a (3) körömolló, a köldökzsinór elvágására szolgáló (4) olló, az (5) körömtisztító, a (6) katheter, a (7) kristélycanule és a köldökzsinór alákötésére szolgáló (8) szalag. Az (1) kristélylabda és a (2) bimbószivattyú eltávolítása után leemelt (p) tartónak felülnézetét a 7. ábra láttatja. A (p) tartónak eltávolítása után szabaddá válik a (q) spirituszlámpa és az (r) körömkefe tartó ; az (nl n2) állványnak előlnézetét ezen két alkatrésznek eltávolítása után a 8. ábra tünteti föl, melyben a (p) tartó, az (r) kefetartó és a (q) spirituszlámpa helyzete vonalkázottan van föltüntetve; az (nl n2) állvány (n2) részben az orvosságfolyadékok eltartására szánt (10) és (11) üvegek, a (12) hengeres mérő üveg, a (13) üveg szemcseppek számára és a (14) fürdőmérő vannak elhelyezve. A 9. ábra a kefetartót azon állásában mutatja be, a melyet az az (nl n2) állvány (nl) részén fekve elfoglal; a 10. ábra a kefetartó oldalnézete, mely két kefének elhelyezésére szánt (rl r2) rekeszeket láttat. Ali. ábra a (q) spirituszlámpának fölülnézete leemelt (ql) födélnél; a (q2 q3 q4 q5) csövek (12. ábra, mely a lámpa nézetét tünteti föl) az égési levegő bevezetésére szolgálnak, míg (q6) és (q7) tartók, melyeket használat után a lámpába lehet befektetni (11. ábra). A mint már említettük, a (b) tartályt, miután az (nl n2) állványt belőle kiemeltük, a különféle műszerek sterilizására használhatjuk. A 13. ábrában a (q) lámpának és a (b) tartálynak ezen czélű alkalmazására szánt használati állását láttatja. A mint az előzőkből világos, az egész doboz könnyű kezelhetősége, föl- és leszerelhetése mellett rendkívül tömör elrendezéssel bír és minden szükségelt műszer elhelyezéséről gondoskodik, mely utóbbiakat hatályosan lehet sterilizálni is. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Műszerdoboz bábák számára, jellemezve egy a műszerek elhelyezésére szolgáló, külön kivehető (nl n2) állványt magába