17116. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés ammoniáknak és ennek sóinak maradéklugokból való előállítására

- á -próbákat veszünk és mihelyt a teljes gázo­sítást elértük, a retortákat kiürítjük. Ezt akként végezzük, hogy a kavaró csavart egy irányban forgatjuk úgy, hogy az szállító csavarként működik és a retortát a mellső záró tolattyú kinyitása közben kiüríti. A ki­ürítés után a retortát újra megtöltjük mos­lékkal és ismételjük a folyamatot. A moslék elpárologtatásánál és desztillá­lásánál fejlődő gázokat saját nyomásuk vagy exhausztor fölhasználásával először egy szedőn hajtjuk át, melyben a kátrány leg­nagyobb része összegyűl. A gázokat a szedő­ből az ammóniáknak kokszkályhákból való nyerésénél alkalmazásban lévő készülékekhez hasonló csőkondenzátorokba vezetjük, hol a desztillácziós termékek legnagyobb része visszamarad, innen a gázokat azon gáztar­tályba áramolhatjuk, melyekből a retorták tüzeléseit vezetékek segélyével tápláljuk. Ily módon finom moslékszenet nyerünk, mely a szükségesnél is magasabb hőmérsék­letű arra, hogy fehérre égjen, továbbá körül­belül 4% ammoniákvizet a szokásos desz­tillácziós termékekkel, kátrányt és jól égő nagy fűtőképességü gázt. Az ammoniákvizet gyűjtő tartályokba vezetjük, szűrjük és ismert • módon ammóniákká vagy sókká dolgozzuk föl. A kátrányt szénporral keverhetjük, mi által jó tüzelő anyagot kapunk. A retorták fűtő gázai az elpárologtató tartályok alá áramolnak és onnan a kürtőbe. Az eljárásnál fődolog a hőmérsékletek helyes megtartása és 600° C. meg nem ha­ladása, a massza folytonos benső kavarása közben, mivel csak ekkor érjük el az ararao­niáktermékeknek legnagyobb termelését; magasabb hőmérsékletnél komplikált desz­tillácziós termékek fejlődnek, az ammóniák elbomlik és nitrogén, még magasabb hőmér­sékletnél pedig cyan képződik. A jelen találmány tárgyát képező eljárás foganatosítására szolgáló berendezés a mel­lékelt rajzban egy foganatosítási alakjában van bemutatva. Az 1. ábra előlnézet és részben metszet, a 2. ábrának A—B illetve C—D vonalai szerint. A 2. ábra hosszmetszet. A 3. ábra a kavaró csavar reverzáló szer­kezetének egy foganatosítási alakja. A csatornaalakú (1) retortában, melyek bizonyos száma a kemenczében egy battériává van egyesítve, a (2) kavaró és szállító csavar van elrendezve. A retorták előnyösen egyik végükön állandóan zárva vannak, míg másik végükön a (3) ajtó a (4) fogasrúddal van ellátva, mellyel az (5) fogaskerék kapcsoló­dik, melynek forgatásával az ajtót megemel­hetjük. Ezen oldalon még a (6) pyrométer van elrendezve, mely hőmegfigyelésre szol­gál (2. ábra). Minden retorta alatt egy (7) előtüzelő szerkezet van elrendezve, melynek segélyével mindaddig fűtjük a retortákat, míg a desz­tillácziónál fejlődő gázt nem használhatjuk föl a tüzeléshez. Ezen czélból a gazométerrel összekötött (8) gázbevezető cső van a be­rendezés mentén elrendezve, mely csőből minden (9) gáztüzeléshez (2. ábra) egy-egy a (10) gáztolattyúval elzárható csőág vezet. A gáztüzelés a (11) chamottecsatornából áll, melyben a gáz kivezetésére egy sor (12) nyílás van elrendezve. Az égési levegőt a (13)-nál elrendezett szabályozható szelepeken át vezetjük a gázhoz (1. ábra). Az égési termékek a (14) fűtő csatornán áramolnak át, melyben a retorta van elrendezve és a (15) csatornán keresztül a kürtőbe áramol­nak. Hogy egyes retortákat kikapcsolhassunk, mindegyiknek (14) fűtő csatornájába (16) tolattyú segélyével (1. ábra) a főcsatornától elzárhatjuk. A száraz desztilláczióval nyert és saját nyomásuk vagy exhausztorok segélyével el­vezetett gázok a (17) csövön keresztül a (18) szedőbe áramolnak, a hol azok kátrány­tartalmukat lerakják; innen a gázok a (19) csövön át a sűrítő készülékbe áramolnak, a honnan már csak a fűtésre használható gázok vezettetnek a gazométerbe. A súrítők­ben lerakódó termékeket ezután ismert mó­don ammóniákká vagy ennek sóivá dolgoz­zuk föl. Az égési termékek kihasználása czéljából a moslék bepárologtatására (szárítására) a

Next

/
Thumbnails
Contents