17109. lajstromszámú szabadalom • Másodrendű elem

elem feszültsége tényleg 1,85 Voltnak találtatott, a mi mindenesetre bámulatosan egyezik a theoriával. További kísérletek bebizonyították, hogy a nikkeloxyd, föltéve, hogy alkalmas módon tapad a pozitív elektródon elég jól vezet arra nézve, hogy teljesen állandó áramokat szolgáltasson. A nikkeloxyd ezen két tulajdonságának fölfedezése, nevezetesen, hogy zinkkel szemben alkálikus oldatban magas feszültséget szolgáltat és hogy jó vezetőképességgel bír, a nikkeloxydot technikailag ércékes depolarizatorrá teszi, mely valamennyi többit jóval fölülmúlja és alkalmas arra, hogy a zinkgyűjtőket az ólomakkumulátorok fölé helyezze, azon esetben, midőn a csekély súlyfontossággal bír. Ezt a következő számítás bizonyítja: Az ólomszuperoxydban 16 s. r. disponibilis oxygénre 223 s. r. ólom jút, mely holt súly gyanánt szerepel. A re'zoxydtdgyűjtőkben 16 s. r. oxygén jut 126 s. r. rézre, ennélfogva a holt súly nem egészen a felére szállott alá; ezzel szemben azonban a feszültség is 0.85 Voltra, vagyis több mint felével csökkent, úgy hogy a kapaczitás Watt órákban a pozitív elektród súlyegységére számítva a rézoxydulzinkgyűjtőben kisebb, mint az ólomakkumulátorban; minthogy azonban a negatív elektród a zink alkalmazása folytán háromszor könyebb, mint az ólomakkumulátoroknál, ennélfogva az alkálikus gyűjtők összkapaczitása mégis valamivel — habár csak jelentéktelenül — nagyobb, mint az ólomgyüjtőké. A nikkeloxydgyűjtőknél 16 s. r. oxygénre 148 s. r. nikkeloxydul jut, mi mellett azonban a feszültség 1,85 Volt, tehát majdnem akkora, mint az ólomakkumulátoré. A nikkeloxydakkumulátor tehát kétszer akkora kapaczitással bír, mint a rézoxydulakkumulátor és minthogy már ez is köny- • nyebb, mint az ólomakkumulátor, ennélfogva föltehető, hogy a nikkeloxydakkumulátor 2—3 szor olyan könnyű, mint az ólomakkumulátor. A tapasztalás már most azt bizonyítja, hogy a depolarizátor, még hogy ha jó vezető is, legbensőbb kontaktusban kell hogy álljon a vezető aljazattal; a pozitív elektródnak az illető depolarizátor pasztájával való egyszerű körülvevése, a hogy az a 38383. számú német birodalmi szabadalomban meg van adva, egyáltalában nem hoz elegendő hatást létre. Az ólomnál szokásos módszerek a nikkelnél csak tökéletlenül vezetnek czélra, részben ez utóbbinak chémiai hatásokkal szemben való ellentállóképessége, részben pedig rendkívüli szilárdsága miatt, mely nikkelpornak vagy nikkelszivacsnak préselés vagy saját súlya által való összetömörülését megakadályozza. A Planté szerint való alakítás nem ad jó eredményeket, mert a nikkel keletkezési állapotban lévő oxygénnel szemben közönséges hőmérsékletnél ellentálló képességgel bír, a mi megakadályozza a belsejébe való behatolást. Még hogy ha eredetileg igen lyukacsos nikkelfémet alkalmazunk is, csak a fölületére rakódik igen vékony oxydbevonat és még 100°-ra való melegítés sem idéz elő változást. Ha nem alkálikus oldatban formálunk, akkor sokkal gyorsabban keletkezik ugyan oxydbevonat, ez azonban nem bír összetartással, mert egyidejűleg nikkel is oldatba megy és ennélfogva hiányzik az oxydrészek között lévő, meg nem támadott és szilárd fémrács. Vizes oldatban lévő chémiai szerekkel — pl. alchlosorossavas alkáliákkal — való oxydálás útján nikkeloxydot kapunk, mely azonban szintén nem bír tartóval és ennélfogva csak lazán fekszik a lemezen. A nikkelnek izzítás útján levegőhozzájárulás mellett való oxydácziója, a mint az a rézoxydelektródoknál történik, a nikkelnél nem vezet czélhoz. Mert gyönge hevítésnél a nikkel egyáltalában nem oxydálódik, míg ellenben erős izzításnál nikkeloxydul keletkezik. Ez azonban 350—600° (C) között való izzításnál csak akkor alakul át nikkeloxyddá, ha nem volt igen erősen iz• zítva — a mi azonban ez esetben nem áll. Ellenben lehetséges a nikkelt oxyddá alakítani, ha nem levegőben, hanem tiszta oxigénben hevítjük. Ugyanezt a hatást idézi elő komprimált levegő is, mert ebben az oxygén részleges nyomását olyan nagyra lehet csinálni, mint a tiszta oxygénét. Hasonlóképen alkalmazhatunk oxygéntartalmú