17093. lajstromszámú szabadalom • Acetylénfejlesztő

ger fenekéli megfelelő módon elhelyezzük. Az (1) hengerben lévő víz a karbiddal egy­előre nem jut érintkezésbe, minthogy a fej­lesztőben lévő víz ezt meggátolja. Ezután a a (q) gazométerharangot helyezzük el. A levegőt egy légmentesítő csapon vagy a (t) vezetéken vezetjük el, akkor a gazométer­harang saját súlyának hatása következtében lesiilyed, az (f) szelepet vagy csapot nyitja, úgy hogy a karbidtartályban lévő levegőt a víz kiszoríthatja. A víz az (o) nyílásokon jnt a karbidtartály alsó rekeszébe és az át­tört (b) lemezen át érinti a karbidot. Az azonnal fejlődő gáz a még nyitott szelepen a gazométerbe áramlik. Ennek kö­vetkeztében a gazométer emelkedik, míg az (f) szelep vagy csap ismét el nem záródik A folytonos gázfejlődés következtében a karbidhoz jutott víz a most már gázzáróan elzáródott karbidtartályból lefelé, az (o) nyí­láson át kinyomatik, a gáz a (p) nyílásokon az (1) víztartályba és az (1) víztartály és az : (a al) karbidtartály falai között lévő téren a gazométerharang alá áramlik. A harang­ból a gáz a (t) vezetéken jut a fogyasztás helyére. Az (a al) fejlesztő a gazométerharang mellett is elhelyezhető és akkor egy az alsó rekeszhez csatlakozó csővezetéken közleke­dik az (1) hengerrel. A fölső rekeszből egy másik csővezeték vezet a gazométer gáz terébe. Ebbe a csővezetékbe van tennésze- j teseu az (f) szelep vagy csak beiktatva, I mely a gazométerharang síilyedésénél a karbidtartály és a gazométerharang között létesít kapcsolatot. Eme kiviteli módozat ép oly módon működik, mint az első sorban leirt. A gazométerharang emelkedésénél a gáz a vizet az (1) hengerbe fogja nyomni, maga pedig a vízen át a harangba emel­kedni és ott összegyülekezni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Acetylénfejlesztő, jellemezve egy két re­keszes karbidtartály által, mely tartály fölső rekesze a karbid elhelyezésére, alsó rekesze pedig a víznek a karbidhoz vezetésére szolgál, továbbá egy szelep vagy csap áltah* mely a gazométerha­rang sülyedésénél kinyílik, a gázt el­szállani, tehát a vizet a karbidhoz jutni engedi mindaddig, míg a gazométerha­rang emelkedése következtében a szelep vagy csap ismét el nem záródik, mikor a tovább fejlődő gáz a vizet a karbid­tartály alsó rekeszéből kiszorítja, maga pedig ugyancsak kiáramlik és az (1) hen­gerben lévő vizén át hűtve a gazométer­harangba emelkedik. 2. Az 1. alatt védett acetylénfejlesztő egy kiviteli módozata, melynél az (al) re­kesznek egy lejtős vagy csőcsonk kúp alakú (m) feneke és ennek legmélyebb pontján alkalmazott (o) nyílása van, oly czélból, hogy a vizet a karbidtartályból tökéletesen ki lehessen szorítani és a karbidra lehetőleg kis vízfölület hasson. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPÉStÉ*

Next

/
Thumbnails
Contents