17076. lajstromszámú szabadalom • Útmutató készülék kerékpárosok, mótoros kocsin s efféléken utazók számára
akarjuk szüntetni, a (k) csapórúgót az 5. ábrán pontozottan rajzolt helyzetbe fordítjuk s ekkor nem kapaszkodik a szíjdobba, mely tehát lazán fut az (a) tengelyen, ós a tengely valamint az egész készülék áll. A készüléket az (E) csavaros csiptetővel erősítjük a kormány rúdra. Ha az irányjelzést meg akarjuk indítani, (R2) szíjdobot az (a) tengellyel összekötjük. A kerékpár forgása az (RÍ R2) átmérőinek viszonyában csökkentve vitetik át az (R2) szíjdobra, valamint a (zl z2 z3 z4) áttételekkel a (c) tengelyen lévő (wl) hengerre, mely míg a kerékpár első kereke egy fordulatot tesz, R1 z1 z3 rT., X —r X -r fordulatot fog tenni, tehát ha R2 za z4 (ü»=é s &= í = 1/l 0 ) viszonyt alka l " mázunk, a kerékpár első kerekének 200 fordulása alatt tesz a (wl) henger egy fordulatot; tehát rövid szalaggal hosszú utakat lehet jelezni. Mihelyt a(wl) henger forgásba jön, a rugóval reászorított (w2) hengert is forgásba hozza. A papírszalag a (w3) hengerről a (wl) hengeren át a (w2) hengerre vezettetik. A papírszalagon az útirányon kívül a kilométerek számai, az érintendő helységek nevei stb. föl lehetnek tüntetve. Ha a már befutott utat visszafelé akarjuk megtenni, (w2) hengert, melyre a szalag az imént leírt módon fölcsavarodott a (w3) henger helyébe teszsziik s a papírszalagot most a (w2) hengerről a (wl) hengeren át az üres (w3) hengerre vezetjük. Hogy a (w2) hengert le lehessen kapcsolni, a (g) csuklóspánt körül forgó és (e) retesszel elzárható (p) lemezt kinyitjuk, mi által a hengerek hozzáférhetők lesznek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Útmutató készülék kerékpárosok, mótoroskocsin s efféléken utazók számára, jellemezve a kerékpár első kereke által forgatott (Rl) dobból, az ez által zsinóráttétellel forgatott (R2) dobból és az ennek tengelyén lévő (zl) fogaskerékkel kapcsolatban álló (z2 z3 z4) fogaskerekekből álló áttételi mű által, továbbá jellemezve a (z4) fogaskerékkel egy tengelyre ékelt s az irányjelzésekkel ellátott papírszalag vezetésére szolgáló (wl) henger és az ehhez rugóval szorított s a papírszalag fölcsavarását eszközlő (w2) henger által, mely utóbbi a (w3) papirszalaghengerrel szükség esetén fölcserélhető. 2. Az (L) hevederbe ágyazott (w3) hengerre csavart útirányjelző papírszalag, jellemezve az ezen szalagon föltüntetett és a kanyarodások irányát jelző nyilak, továbbá a befutott út hosszát mutató számok, végre az érintendő helységek nevei és hasonló útijelzések által. (1 rajzlap melléklettel.) F/U.LAS RÉSZVÉ.NY7ÁRSAÖÁG NYOMDÁJA BUPAPt&TfcN