17045. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés üreges üvegtárgyak, főleg palaczkok előállítására
- 2 -jék. Azonkívül ia (d d e) kapcsolat arra is szolgál, hogy a két (a a) részt egyenletesen és egyidejűleg lehessen nyitni, még pedig az (m) bütyök forgatásával, mely a (d d e) részeket oly módon tolja el, hogy az (a a) formarészek a (c c) csapjaik körül foroghassanak és egymástól — mint az a 4. ábrán látható — eltávolodhassanak, tehát a palaczknak a formából való kivételét lehetővé tegyék. A formára egy erős (n) rúgó fekszik (3. ábra), mely akkor, mikor az (n) bütyök által kifejtett nyomás megszűnik, az (a a) formarészek elzáródását idézi elő. A jellemzett palaczkforma oly módon van két vízszintes, tehát egymással párhuzamos (b b) lemez között elhelyezve, hogy a forma nyaknyílása a (b) lemez (o) furata alatt, ev-. vei konczentrikus helyzetben legyen, ellenben a forma fenéknyílása a másik (b) lemeznek kissé nagyobb (o) nyílása fölött ugyancsak evvel konczentiikusan foglaljon helyet. A (b b) lemezek ezenkívül a (c c) csapok és az (m) bütyök csapjának ágyazására is szolgálnak. Az (o) furaton egy (g) cső megy át, melynek külső átmérője az előállítandó palaczk szájnyílásának átmérőjével egyenlő, a (g) cső a (b) lemezhez csatlakozó tömítő szelenczén megy át és ebben eltolható. A (g) cső eltolását kézi erővel működtethető emelő segélyével végezhetjük, mely emelő vége a (g) csőre húzott (h h) állító gyűrűk között foglal helyet. Az eltolást azonban egy hengerbe vezetett sűrített levegő is végezheti, a henger (r) dugattyúja a (g) csövön van megerősítve. A levegőt a hengerbe egy kézi erővel működtethető vezérmű segélyével vezetjük be. A (g) cső külső végéhez két hajlékony (u) és (t) tömlő csatlakozik, melyek közül az (u) cső a levegőnek befúvására a (t) cső pedig sűrített levegőnek bevezetésére szolgál. Hogy a sűrített levegő az (u) csövön át el ne szállhasson, alkalmas ponton az (u) csőbe egy visszacsapó szelep van beiktatva. A (b) lemezben alkalmazott (p) furattal szemben egy (1) kosár van alkalmazva, mely a forma nyitása után a formában elkészült palaczkot fölfogja, ebben a kosárban egy (k) lemez van mozgathatóan elhelyezve, mely a formát elzáró feneket képezi, ha a palaczk készítését a formában sűrített levegő segélyével eszközöljük. A leírt forma és tartozékai egy forgatható kengyelre lehet szerelve, mint az az 5. ábrán látható, úgy hogy a kengyel részei a palaczk teljes elkészítésére és az (r) dugatytyú eltolására és a hólyagocska fúvására szolgáló sűrített levegő bevezetésére szolgáló csöveket képezik és melyekbe a levegőt az egyik vagy másik forgáscsapon vezetjük be. Eme berendezés lehetővé teszi azt, hogy ! a formát az alsó, esetleg lefelé fordult helyzetbe vigyük (5. ábra és lásd a 2. ábrát is), hogy a palaczknyak lefelé álljon és hogy a munkás a palaczkformába öntött higan folyó üveget gyönge légáramnak befuvatása, a (g) csőnek a formába való bevezetése és az (i) dugattyúnak a forma fenekén lévő nyílásba való bevezetése által hólyagocskává alakíthassa, miközben a munkás a hólyagocska képződését mindig megfigyelheti és az (i) dugattyú segélyével folytonosan szabályozhatja. A még szükséges, nehezen folyó üvegtömeg bevezetése után az (i) dugattyú folytonos használata levegő befúvatása és a kengyel forgatása mellett a palaczkot még tovább fölfújjuk, miközben a forma az 5. ábrán látható helyzetbe jut (1. az 1. ábrát). A forma lejtős helyzetet is foglalhat el, úgy hogy a munkás a palaczk képződését megfigyelheti és az (i) dugattyú segélyével ellenőrizheti. Ezután a forma (k) fenékzáró lapját elhelyezzük és sűrített levegő befúvatása által a palaczkot teljesen elkészítjük. A fenék eltávolítása és a formának az (m) bütyök segélyével történő nyílása után a palaczk az (1) kosárba esik. A palaczkkészítés leírt fázisáiban a munkásnak módjában áll a (g) csőnek a hólyag képezése czéljából való bevezetése és ennek részben való visszahúzása és újból betolása által a hólyagot oly helyzetbe vinni, hogy a palaczk alakítását fúvás vagy sűrített levegő bevezetése által pontosan a cső ama helyze-