17025. lajstromszámú szabadalom • Álló kazán fokozott vízkeringéssel bármilyen gőznyomás számára

zánban a legalacsonyabb. Az (f) csövekből lesülyedő füstgázok a gyűrűalakú (g) csa­tornában gyűlnek össze és ebből aránylag ala­csony hőfokkal a füst-lyukon át a kéménybe lépnek. A kazánt egy vagy több tangencziálisan elrendezett (h) tápcsövön át tápláljuk A(h) tápcsöveknek tangencziáiÍ3 elrendezése a vi­zet a kazánban forgó mozgásba hozza, mely forgó mozgást a spirálisan hullámos tűzeső ép úgy erélyesen elősegíti, mint a fűtőgázok forgó mozgását. A vízkeringés fokozása foly­tán természetesen a kazán munkaképessége lényegesen emelkedik. A (h) tápcsövek nem állanak a kazánnal közvetlenül összeköttetés­ben, hanem (i) üreges testek révén vannak azzal egybecsavarva, mely utóbbiakban, mint­hogy a víz mozgása itt a leglassúbb, az iszap leülepszik illetve összegyűlik. Hogy a kazánt a kazánkőtől és más effé­létől könnyen megtisztíthassuk, a (k) kö­peny két részből és pedig egy fölső és egy alsó részből áll, melyek (1) tömítőkarimák és (m) csavarok segítségével szétbonthatóan vannak egymással összekötve. Az (e) tűzesőre és a (d) sisakra gyakorolt túlnyomást az (n) toldalékok és az (f) csövek alkalmas módon fölveszik. SzABAJALMI IGÉNY. 1. Álló kazán fokozott vízkeringéssel és bár­milyen gőznyomás számára, jellemezve a spirálisan hullámos (c) tűzeső által, mely­ben a szabad lángkifejlődés a fűtőgázok­nak a szekundér égési levegővel való benső elegyedése közben megy végbe, mi mellett a legforóbb gázok sisakalakú (e) kibővülésben fogatnak föl és a lehűlés folytán nagyobb fajsúlyt fölvevő füstgá­zok (f) csöveken át önműködőlég lefelé szállnak oly czélból, hogy a kazán foko­zott munkaképessége mellett a füstgázo­kat racziónálisabban kihasználjuk és le­hetőleg füst nélküli elégést érjünk el, 2. Álló kazán fokozott vízkeringéssel és bár­milyen gőzfeszültség számára az 1. igény szerint, melynél a vízkeringés gyorsítása czéljából egy vagy több (h) tápcső tan­gencziálisan nyílik a kazánba és ezek (i) üreges testekkel vannak körülvéve, me­lyekben az iszap összegyűlik. 3. Az 1. és 2. igény szerinti kazánoknak egy kiviteli alakja két részből álló (k) köpeny­nyel a kazánnak a kazánkőtől való meg­tisztításának megkönnyítése végett. (2 rajzlap melléklettől.) PALI AB - H SZVKN V RÍHS ASÁG NYOMDÁJA PUDAPKSTLN

Next

/
Thumbnails
Contents