16682. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék a tüzelőanyag energiájának és egy expanzió közegnek munkává való átalakítására

- ? -részeket, melyek az égés folytán fölmeleged­tek, lehütsön, mi mellett ő maga még meg is javul és a mechanikai részek működteté­sére fogyasztott energiát kompenzálja. Eddig csak az expanzióközegnek a munka­henger egyik végén való bevezetésénél végbemenő folyamatokat írtuk le. Természe­tes, hogy a henger másik végén a folyama­tok ugyanazok és az egyes készülékek úgy vannak elrendezve, hogy míg a levegő a kompresszordugattyú egyik oldalán kompri­máltatik, a másik oldalán expandál és a munkahengerben az ellenkező föltételek áll­nak fönn. Ugyanaz áll a szivattyúra nézve, úgy hogy a részek oly módon dolgoznak együtt, hogy föladatukat fölváltva a munka­henger mindkét oldalára nézve teljesítik. Ily módon egy kettős működésű gép lé­tesült, melyben az energia minden menetnél a gépdugattyú mindkét oldalára hat, ellen­tétben a rendes gyakorlattal, melyek értel­mében az energia mindig csak egy művelet­sorozat egy részére vagy több menet egyi­kére hat, míg a fönmaradó idő és erő arra használtatik föl, hogy az energiájának újabbi alkalmazását előkészítse. Két vagy több henger is alkalmazható, melyek ugyanazzal a tengellyel vannak kap­csolva vagy bármi más módon összekötve és bizonyos mértékig egy kompundrendszert al­kalmazhatunk, akképen, hogy egyik hengert a másikba fuvatjuk ki és kellő időben csak csekély mennyiségű expanzióközeget és tü­zelőanyagot adunk hozzá. Az új gép működési módja úgyszólván a levegőnek egymást követő hígításaiból vagy expanzióiból és kompresszióiból áll és min­den egyes hígítás vagy expanzió, mint ezt kí­sérletek bizonyítják, arra törekszik, hogy a levegő hőmérsékletét csökkentse, tekintet nélkül arra a tényre, hogy minden egyes kompresszió némi meleget fejleszt. Az eredmény mindenesetre az, hogy több hütőhatás létesül, mint melegítőhatás és az össz- vagy végeredmény az, hogy a levegő a géphengerben aránylag hideg állapotban van jelen s ennélfogva az energiát legjob­ban képes kifejteni. Minél hidegebb az ex­panzióközeg, annál jobb. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás a tüzelőanyag és egy expanzió­közeg energiájának munkává való átala­kítására, jellemezve az által, hogy elő­ször az expanzióközeget a kivánt mér­tékben komprimáljuk és egyidejűleg gondoskodunk arról, hogy az expanzió­közeg expandálása által az eredeti és lég­köri hőmérséklet föntartassék vagy csök­kentessék s ezután a tüzelőanyagot az újból komprimált expanzióközegbe beve­zetjük és azonnal meggyujtjuk, minek kö­vetkeztében az expanzióközeg expandál és mechanikai munkát végez. 2. Az 1. igény szerinti eljárás czéljaira szol­gáló készülék, mely áll a (40) kompresz­szorból, (58) kígyócsőből és a (40) kom­presszornál nagyobb expandáló és kom­primáló (1) hengerből, továbbá a tüzelő­anyagnak a komprimált expanzióközegbe való azonnali bevezetésére és az expan­zióközeg kompressziófokának egyidejű növelésére szolgáló (50) légszivattyúból és (61) tápláló tölcsérből vagy (66) tar­tályból és végül a függetlenül elrende­zett és bármilyen ismert szerkezetű gyujtókészűlékből a tüzelőanyag meg­gyújtására, oly czélból, hogy a kompri­mált expanziőközeg expandáltassék és mechanikai munka kifejtésére indíttassék. (5 rajzlap melléklettel.) r>LLAS RÉSZVÉNYTÁRSA SÁ< NYOMDÁJA BUDAPBAIUl.

Next

/
Thumbnails
Contents