16481. lajstromszámú szabadalom • Folytonos metszésű vas hosszgyalugép

forgattyú és (19) kilincs méreteiből rajzi­lag pontosan megállapítható, hogy (16) tolq­rúd mily úton át fog fölemeltetni, ebből a kilincsmű és az összes fogaskerekek méretei pontosan megállapíthatók, úgy hogy a kés éppen csak 180°-al forduljon el. Az ily módon 180°-kal elfordult kés met­sző éle tehát most szemben áll a visszafelé haladni kezdő tárggyal ós így most is tény­leges metszés történik. (17) forgattyú függélyes állásból tovább haladván, a reá támaszkodó (19) kilincs sü­lyedni kezd (16) tolórúddal együtt azonban a forgattyúagy bal oldalára, míg előzőleg a jobb oldalán volt és ismét a bőrrel bevont forgattyúagyra fekszik föl. Természetes, hogy (16) rúd lesülyedése alatt a kilincsmű (13) kis kilincse (14) kerékfogain lazán le­pördül. A most folyó metszés alatt is (17) for­gattyú minden fordulata alatt egyszer a (19) kilincset félrelöki, mindaddig míg az asztal ezen irányú kilengésének végére ér­vén, ,(18) tengely forgási iránya ismét meg­változik. Ekkor1 az ellenirányban forgó csap ismét ütközik (19) kilincsbe, ez fölemeli mi­áltial a kés újból 180°-kal elfordul, majd lesülyed ismét a forgattyúagy jobb oldalára és így tovább. A metszés tehát tényleg foly­tonossá van téve. Azon tengely, mely körül a kés elfordul, a késhüvelyhenger tengelye. Ha ezen ten­gely és a kés metsző élének közepe nem esnek egybe, úgy a kés éle, minden körül­fordulásnál egy-egy félkört írna le; a met­szendő barázda tehát nem esne közvetlen az előzőleg metszet barázda mellé és így nem gyalulna le a gép egy folytonos réteget a munkatárgyból. A kés éle tehát mindenkor úgy alakítandó, illetve a kés úgy helyezendő el kellő alátétlemezek segélyével a hüvely­ben, hogy a metsző él közepe bele essék a késhüvelyhenger függélyes szimetria sík­jába. Tekintve a gyalúgépnél használatos ké­sek alakját, a föltétel teljesítése semmi ne­hézségbe nem ütközik. Előzök szerint (11) tengely minden metszés megkezdése előtt egy bizonyos, állandó szög­gel elfordíttatik. Ezen mozgás czélszerűen fölhasználható arra, hogy általa a kés kor­mányoztassák, vagyis eltolassék a metszendő forgás szélességével minden metszés előtt. Ezen czélból a (11) tengelyre (20) lépcsős szíjdob ékeltetik, a megfelelő (21) szíjdob pedig a (22) keresztsupport (23) csavarorsó­jára jjő. E szíjdobok átmérőjének megválasz­tása által a különféle megmunkálandó anya­goknak megfelelően 2—3 és többféle for­gácsszélesség érhető el. A szíj keresztezése által pedig a késszupport önműködő vissza­felé való haladása érhető el, mit eddig a közönséges gyalúgépeknél (24) kéziforgaty­tyúval (7. ábra) kellett elvégezni. Hogy a kapcsolat (9 és 10) kúpkerekek között megmaradjon, midőn a késsupport (22) keresztsupporton minden metszés előtt egy forgács szélességével oldalt tovább ha­lad, ezért (10) kerék a (11) tengelyen alkal­mazott ékrovatékban elcsúsztathatóvá van téve és .miután az 5. ábrában föltüntetett ket­tős agygyűrű (25) által fixen össze van kötve (9) kúpkerékkel, ez követni kénytelen és így a kapcsolat bizonyítva van. Midőn (22) keresztsupport a gép oszlopain (27 28) kerékpárok segélyével emeltetik vagy sülyesztetik, ekkor (29) állítócsavar (3., 4. és 9. ábra) meglazítandó; ekkor (15) rúd követi a keresztsupportot, miközben (30) hü­velye (16) rúdon csúszik. Be lévén állítva a keresztsupport, (29) csarav meghúzása ál­tal (15 és 16) rudak ismét kapcsoltatnak. Végül, hogy ferde fölületek gyalúlásánál a késsupport bizonyos szög alatt beállítható legyen, (25) kettős agygyűrű, (5. ábra) egyik gyűrűje szétnyittatik, (10) fogkerék tenge­lyén oldalt eltolatik; a (7 7) csavarok meg­lazítása útán a késsupport (31) csap körül a kivánt helyzetbe hozatik és itt (7 7) csa­varok meghúzása által rögzíttetik. Termé­szetes, hogy ekkor a gép csak közönséges, szakaszos metszésű gépként működhet. A gyalúgép egyéb alkatrészei, mint áll­vány, oszlopok, asztal, hajtómű, szíjátváltó­készűlék stb. tetszőlegesek; egyszerűbb lesz itt azonban a hajtómű, a mennyiben e foly­tonos metszésű gyalúgép asztala mindkét irányban ugyanazon sebességgel halad. Főelőnye ezen folytonos metszésű gyalú-

Next

/
Thumbnails
Contents