15882. lajstromszámú szabadalom • Eljárás aknák vagy tárnák kibetonirozására vagy kiczementirozására, úgyszintén újaknak előállítására
az akna bőségének felel meg, de olyképen összébb tolhatók, hogy bőségük az előállítandó betonköpeny belső átmérőjének felel meg csak. A földnek kiásása mindig egyegy modell hosszúságú résznyire eszközöltetik ép úgy, minta kiöntés és valahányszor egy annak megfelelő darab kiásatott, egy (a) modell lesz az aknába sülyesztve és úgy kitágítva, hogy az akna falához szorul jon. Ez azután a legutóbbi modellel összeköttetik. Ha az egész akna fönt leírt módon kiásatott és modelekkel kibéleltetett, megkezdődik a betonirozás. Ez úgy történik, mint falazott aknáknál t. i. alulról fölfelé és pedig első sorban megszűkitjiik a modellt, úgy hogy külső átmérője a kibetonirozandó akna belső átmérőjének megfeleljen, azután a modell és az akna fala között keletkezett ür kitöltetik; ha ezen legalsó gyűrű megkeményedett, akkor a legalsó modellt eltávolítjuk, a rákövetkezőt megszűkitjiik, a keletkezett űrt pedig kitöltjük, ezt addig folytatjuk, mígnem az egész akna kibetoniroztatott. Úgy ebben az esetben, valamint létező aknák kibetonirozása alkalmával ajánlatos, a legalsó aknagyűrű alatt egy fa, czement, kő vagy más anyagból készült ékalakú keresztmetszettel bíró (d) gyűrűt alkalmazni és ezt aláásás által az akna talpába bestilyeszteni. Vízszintes vagy más tetszés szerinti irányú tárnák előállításánál az eljárás hasonló, a mennyiben a modell hosszának megfelő darabot kiásunk, erre a modellt a gödörbe behelyezzük és a modell körüli üreget, mely a gödörnek belső faláig terjed, betonnal kitöltjük. A tárnát azután mélyebbre ássák és miután annak fenekét kibetonirozták, a több részből álló (a) modellt a mélyített üregben föllálítják. (a) modell azért van több részből csinálva, hogy alkatrészei az előzőleg fölállított modellen keresztül férjenek és azon átvitetvén, fölállítási helyén állitassék össze. A modell fölállíttatván, ép úgy, mint az előbbi modellnél, a közötte és a gödör fala közötti üreg betonnal kitöltetik. Ennek megtörténte után a tárnát újból egy modell hosszának megfelelően tovább ássák és az előbb leírt módon folytatják annak kiépítését. A tárna menyezetének elkészítése mindenkor az újabb modell fölállításának és oldalfalai elkészítésének befejezése után történik. Ezen leírt eljárásnál tehát a tárna kifalazásának munkája elülröl hátrafelé, helyesebben kívülről befelé halad. Végezetül pedig laza földrétegben a következő módon készítendők az aknák (6.—8. ábrák): Először is megfelelő mély(circa. 1 méter) lyukat ásnak megfelelő szélességben, kifalazzák téglákkal vagy kövekkel és abba egy (M) modellt helyeznek. Ezen modellbe aztán czentrikusan egy másik (N) modellt eresztenek be, melynek külső átmérője az akna belső világának megfelel és azután a modellek közötti gyűrűszerű (R) tér vízben megkeményedő anyaggal kigyömöszöltetik. Ajánlatos ebben az esetben is egy ékalakú (P) aknagyűrű alkalmazása (6. ábra). Ha az első gyűrű megkeményedett, akkor a belső (N) modellt eltávolítják és a földnek kiásása és az (R) gyűrű aláásása által mélyebbre elstilyesztik az (R) betongyűrűt, de csak annyira, hogy ezen (R) betongyűrű fölső széle még benne maradjon a külső (N) modellben; az (N) modell ismét előbbi helyéve tétetik és az (R) gyűrűalakú tér ismét betonnal töltetik ki. Ezen eljárást addig folytatják, míg az először előállított gyűrű az akna fenekéhez ért, melyben aláásás által az ékalakú (P) gyűrűvel együtt kissé elsülyesztetik. Ha az akna a legfölső gyűrűig elkészült, akkor a külső (N) modellt-eltávolítjuk és az így támadt hézagot kibetonirozzuk. Ennek megkeményedésével az (N) modell is eltávolíttatik. A több kiviteli alakban leírt eljárás természetesen mindenféle átmérőjű és falvastagságú aknáknál alkalmazható és a vízben megkeményedő anyag tetszés szerinti lehet, az aknafal pedig vagy öntés vagy gyömöszölés útján állítható elő.