15642. lajstromszámú szabadalom • Eljárás huzaloknak és csöveknek fémből való előállítására
A (g) sajtó lófej a (h) fémdarabot a kúpalakú (a) szájnyíláson át huzalalakban nyomja ki. A leírt módon és a leírt készülékekkel a bevezetésben leírt minőségű huzalok és csövek állíthatók elő sajtolás útján. Hogy az anyag jobban csússzék a forma falain, az .anyaggal együtt szilárd zsiradékot szoríthatunk keresztül. Ez az eljárás a csövek és huzaloknak ismeretes húzásával szemben azzal az előnnyel bír, hogy a fém nem rángattatik és struktúrájában meg nem szakíttatik, hanem ellenkezőleg még tömörebbé válik, mint az eredeti fémtömb. Ezenkívül a fémet a húzásnál sok húzóvason kell keresztülvezetni, melyeknek mindegyike az előbbivel szemben csak kevéssé szűkül, ha el akarjuk kerülni, hogy a huzal vagy cső elszakadjon. Ellenben jelen eljárásnál a henger és a fémtömb tetszőleges nagyságú és a nyílások bármily kicsinyek lehetnek a nélkül, hogy" — kellő nyomást alkalmazva — egynél több átsajtolásra volna szükség. Ismeretes előttem, hogy ólomcsöveket már ez előtt is állítottak elő szálsajtóval nyomás útján, de ez mindig úgy történt, hogy az ólmot előzetesen annyira fölhevítették, hogy az a megolvadás pontjához közel állott és a formából való kilépéskor még izzó volt. Az azonban nem volt ismeretes, hogy hideg úton a szálsajtón a fémet cső- vagy huzalalakba lehet hozni, sőt soha meg sem próbálták csöveknek vagy más efféléknek ily módon való előállítását. SZABADALMI IGÉNYEK. Eljárás huzaloknak és csöveknek fémből hideg úton valő előállítására oly módon, hogy a hideg fémtömböt megfelelő szájnyílással bíró szálsajtón nyomjuk keresztül. (3 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.