15639. lajstromszámú szabadalom • Készülék a munkadaraboknak kefekötő vagy más hasonló gépek szerszámához való vezetésére
_ 4 — a súly a (60) zsinóron függ, mely a (61) csiga fölött van vezetve és a (62) csappal van kapcsolva. Ha a (33) exczenterkorong az 1. ábrán látható helyzetből kiindulva, a nyíl értelmében forog tovább, a (62) csap nyugalomban marad, míg a lejtős fölület nem jön az (53) csappal érintkezésbe. Ekkor az (56) kar kifelé tolatik el, mely mozgásban a tartó is részt vesz, még pedig akkora úton, a mekkora a két sornak egymástól való távolsága. A tartó eme mozgása a (32) exczenterkorong minden ide-oda mozgásánál végbe megy, úgy hogy az exczenterkorongok kombinált mozgása következtében a munkadarabok a szerszám alatt oldalirányban a sorok képezése czéljából és hosszanti irányban egy következő sor képezése czéljából mozdulhatnak el. A rajz szerint az exczenterkorongok oly módon vannak alakítva, hogy mindegyik munkadarabon négy-négy furatból álló tizenként sor létesíthető és ugyanennyibe húzható be sörteköteg. Eme lyukak elrendezése igen természetesen tetszőleges. Hogy az exczenterkorongokat a megfelelő forgásnak indíthassuk, a korongok mindegyike fölső oldalán egy-egy (63) illetve (64) fogas koszorúval van ellátva (1 az 1., 3., 5. és 6. ábrát), eme fogakba fogódzanak a (65 66) kilincsek (1. és 7. ábra), melyek a (70) és (71) karok végein alkalmazott (68) és (69) csapokból ellenkező irányban állanak ki. A (70 71) karok a (72) tengelyre vannak fölékelve, mely a fix vezetőkeret (73) csapágyaiba van ágyalva. A (72) tengely mozgatására a (6) tengelyre ékelt (75) exczenter szolgál (3. és 4. ábra), mely a (76) rúd segélyével a (70) karból kiálló (77) karral van kapcsolva. A jelzett tengely mozgása következtében a kilincs előre vagy hátra felé mozog, a fogazatba fogódzik éi a korong ugrásszerű elmozdulását okozza. Hogy emez exczenterkorongoknak hátrafelé vagy előre történő csúszását meggátoljuk, a vezetőkereten (78) rúgok vannak megerősítve, melyek a fogaskoszorú függélyes oldalfölületére fekszenek. Mint az a 7. ábrából kitűnik, a (32) exczenterkorongot hajtó kilincset egy (79) rúgó működteti. Ez a rúgó arra szolgál, hogy a kilincset a fogakba nyomja és hogy a kilincsek egyenletes és helyes működését biztosítsa. Hogy a furatok elkészülte után a kész lemezt levehessük, a kifúrt lemezt a tömőszerszám és egy új munkadarabot a fúrószerszám alatt elhelyezhessük, egy, a (7) kapcsolást automatikusan működtető és ez által a gépet megállító berendezéshez folyamodtunk. A kapcsolás egy (80) horogból áll, mely a hajtótengelyre fölékelt (81) korongon forgathatóan van megerősítve. A (80) horog a (82) rúgó hatása alatt áll és a hajtókorongra szerelt (83) csapba fogódzik. A hajtókorong lazán van a tengelyre fölhúzva. A kapcsolás oly módon váltatik ki, hogy a (80) horog útjában lévő (83a) csiga a horgot a csappályából kiemeli. Hogy az emelő a kellő pillanatban mozdulhasson el és a kapcsolást automatikusan váltsa ki, egy (90) karral van ellátva, melynek végén az exczenterkorong fölső fölületére ható (91) súrlódó csigája van. Az exczenterfölületet körhenger képezi, mely sík fölülettel van elvágva. E sík felületből a (93) rész kiáll (1. a 6. ábrát), és oly módon van alakítva, hogy az exczenterkorong forgása alatt a működtető emelő a 3., 11. és 12. ábrán látható helyzetet foglalja el a kapcsolás, tehát be legyen kapcsolva. . Ha az exczenternek kiálló (93) része megy el a csiga alatt, a (83a) csigát a (80) horog pályájába emeli, a kapcsolást megoldja és a gépet megállítja. A kiemelkedő (93) rész oly módon van alakítva, hogy a működtető emelővel kapcsolatba jöjjön, a mint az utolsó lyuksor elkészült és a sörtekötegek az utolsó lyuksorba behúzattak, úgy hogy ekkor a munkadarabot ki lehet váltani. Hogy az emelőt a fölemelt helyzetben lehessen tartani és a kapcsolást ki lehessen kapcsolni és mindaddig kikapcsolva lehessen tartani, míg a munkás munkáját megkezdheti, egy automatikus (94) zárópeczek van