15623. lajstromszámú szabadalom • Szétszedhető gázfűtésű fürdőkályha
csorduló víz (fl) csődarabon át a legközelebbi elem (b) tányérmedenczéjébe folyik. Ezen tányérmedenczének külső szélén a víz ugyanezen elemnek (a) gyűrűs medenczéjebe csordul alá és ez utóbbit annyira megtölti, míg szine a központi túlcsorduló nyílás széléig emelkedik. A fűtőgázok (g) lángtérítő lemezek által oly vezetést nyernek, hogy azok az elemeknek (a) gyűrűs medenczéjével, valamint ezeknek megmagasított külső (al) karimájával közvetetleniil érintkezésbe jönnek s az elemeknek (c) födelét és az ahhoz tartozó (fl) csődarabot is körüláramolják s ily módon természetesen a meleg a legnagyobb mértékben értékesítve lesz. Az elemeknek fölülről hevített födelei melegüket a közvetetleniil alattuk fekvő (a) tányérmedenczéknek adják át. Az 1. ábra fölső részén bemutatott kiviteli módnál a lapos (b) tányérmedenczéket a közepükön fölfelé görbített (b3) tárcsák helyettesítik, melyek az (a) gyűrűs medenczét (c) födőig megtöltő vizet oly módon választják két rétegre, hogy először a víz a tárcsának fölső fölületén kifelé kénytelen áramlani s azután ugyancsak ezen tárcsa alsó fölületén vissza kénytelen áramlani, úgy hogy ez által a meleg teljes mértékben kihasználódik és a víz fölmelegedése a lehető leggyorsabban bekövetkezik, (a) gyűrűs medenczének külső széle a födő legkiemelkedőbb részének magasságáig nyúlik föl s itt a (c) födőnek letelé görbített (al) hornya fogja körül. Mint a 2. és 3. ábrákban föltűntetett keresztmetszetek mutatják, a leírt két esetben a fürdőkályhának köpenye, valamint az (a) gyűrűs csatorna és annak (c) födele négyszögletű alakkal bír, míg ellenben (b) tányérmedenczék, illetőleg (b3) tárcsák körlapot képeznek. Ezen (b3) tárcsának (b4) bordái a (b) tányérmedenczéknek sugárirányban elhelyezett bordáival ellentétben (4. ábra), oly módon vannak elhelyezve, hogy ezeknek közvetítésével (b3) tárcsák az (a) gyűrűs medenczéknek alaplapjára nyugszanak. Az 5. ábrában bemutatott kiviteli alaknál a belső (b) tányérmedenczéket (b5) tírös test helyettesíti, mely középen úgy fölül, mint alul (f2) illetőleg (í3) csődarabban végződik. Ezen csődarabok kisebb átmérővel bírnak, mint a (c) födélhez és az (a) gyűrűsmedenczéhez csatlakozó (f4) illetőleg (f'5) csőtoldatok. Az előbbi tányénnedencze ily módon szintén (a2) gyűrűs medenczévé változik át s e szerint ez esetben minden egyes kályhaelem két gyűrűs medenczéből áll, váltakozva, külső és belső túlfolyási széllel és váltakozva belül és kívül fekvő (cl) illetőleg (c2) födelekkel. Mint belátható, ezen kiviteli alaknál a fűtési gázok egy részét a kályhaelemek belső részében lévő iires téren lehet átvezetni. Mivel továbbá ezen berendezésnél minden elemnek üres terébe egy-egy, támasztó bordákkal ellátott (g3) lángtéjítőlapot lehet behelyezni, ez által a fűtési gázok kényszeríthetők arra, hogy a fűtési elemeknek belső oldalát is körüláramolják, miáltal a víz fölmelegedése még gyorsabb lesz. A föntebb leirt kiviteli alakok a fölsoroltakon kívül még azon előnnyel is bírnak, hogy előállításuk alkalmával minden forrasztás és hegesztés elkerülhető, amennyiben a medenczék stb. az előadott alakban, fémlemezekből sajtolás által köz vetetlenül előállíthatók. A találmánybeli fürdőszoba-kemenczének háztartási fontossága annál nagyobb, mivel megrongálódása és egyes alkatrészeinek átlyukadása ki van zárva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szétszedhető gázfűtésű fürdőkályha, jellemezve az egymás fölött elrendezett egy-egy lazán álló, leemelhető és a központi rövid (f fl) csődarabon nyugvó, közepén áttört (a) fenéklapból, a leemelhető, közepén szintén áttört s ezen központi nyílásával a legközelebbi központi (fl) csődarabhoz csatlakozó (c) födélből, valamint a szintén szabadon behelyezett (b) közbenső tányérból álló melegítő medenczék, valamint az egyes melegítő elemek közé hasonlóan könnyen kiemelhetőleg szerelt (g) lángtérítő lemezek alkalmazása által, mely utóbbiak a fűtőgázokat a fürdőkályha köpenyétől a központi csődarabok felé térítik.