15569. lajstromszámú szabadalom • Eljárás gereznák tökéletes szőrtelenítésére és a szőröknek, tollaknak vagy pelyheknek mesterséges alapra való átvitelére
- 2 csukot alkalmas módon vulkanizáljuk, úgy hogy a szőrrel maradandó kapcsolatba jusson. A vulkanizálás sokféle módon végezhető, így pl. a következőképen: A szőrrel bevont szövetet légmentesen elzárt helyiségben akasztjuk föl, melyet mintegy 80°-ra melegítünk és melybe kénchlorid gőzöket vezetünk, ezek a gőzök a kaucsukra hatva azt tökéletesen vulkanizálják. A bundát más, igen vékony mesterséges alapra is föl lehet ragasztani, így pl. vékony pamut szövetre, a fölragasztás oly módon történik, mint azt leírtuk. Az alapot a külső fölületen is bevonjuk kaucsukkal, úgy hogy az alap a művelet befejeztével kaucsukkal teljesen át legyen itatva. Ha a bunda ily módon vagy közvetlenül a szöveten, vagy pedig a mesterséges alapon meg van erősítve, csak a nátriumszulfátot kell föloldani, minek megtörténte után a művelet be van fejezve. Az ily módon átvitt bundát, illetve a mesterséges prémet ezután tetszés szerint lehet festeni, gőz bevezetésével páczolni stb. minthogy a vulkanizált kaucsukból álló réteg, mely a szövetet födi, ezt áthatlanná teszi és a szőrök elválását meggátolja. Eljárásom szerint ama szőrök is fölhasználhatók, melyek eddig prémek gyanánt nem használtattak, így pl. a borjú szőrök és eme szőröket tetszés szerint lehet festeni. Az ily módon készült prémek teljesen vízhatlanok és sokféle czélokra használhatók föl. Ép így lehet az eljárásomat természetes prémek, melyek a szűcsmesterség szabályai szerint készültek, javítására is használni, mely prémek valamely okból, így pl. azért mert a molyok megtámadták, a szőrüket vesztik. Ebben az esetben a bőrt az ismert módszerek szerint a cserzőanyagtól mentesítjük azután pedig a szőrt a bőrről leszedve mesterséges alapra visszük át, mint azt föntebb leírtuk. Sikerül ily módon tetszőleges számú gereznából összeállított prémet képező bundát egyetlen darabból készült mesterséges alapra (Átvinni, az ily módon létesült új prém az eredeti természetes prém alakjának és összeállításának mindenben megfelel. Eljárásom segélyével tehát igen nagy méretű prémek állíthatók elő, vagy oly módon, hogy a megfelelően előkészített egyes bundákat 'alkalmas mesterséges alapra visszük át, vagy pedig akként, hogy a tetszőleges számú gereznából összeállított bundát viszszük át egy mesterséges alapra, mint azt föntebb leírtuk. Lehet továbbá eljárásom segélyével oly prémet is előállítani, mely mindkét oldalán szőrös. Tehát az ilyen prémnek egy kaucsukkal átitatott alapja van, melynek két oldalára a bőrről leválasztott szőrök a föntebb jelzett módon vannak fölragasztva. Ez az új prém oly módon is előállítható, hogy az alapot egyszerűen elhagyjuk és a szőröket egymással kapcsoló két kaucsuk réteget egymásra ragasztjuk. Az eljárásom nem csupán csak szőrök, hanem tollak, pelyhek, általában bármely bőrképlet átvitelére alkalmas. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás gereznáknak tökéletes szőrtelenítésére és a szőröknek tollaknak vagy pelyheknek mesterséges alapra való átvitelére, jellemezve: a) az által, hogy a bőr belső, húsos oldalát szőrtelenítő péppel, mely mintegy 5—8° Bé. sűrűségű nátriumszulfhydrátból és porrá oltott mészből áll, vonjuk be; b) hogy a levett bundát egy mesterséges 'alapon rögzítjük, melynek két oldalát kaucsuk oldattal vonjuk be és hogy ezt a kaucsukot a bunda fölragasztása után vulkanizáljuk; c) a kaucsuknak a szőrök megsértése nélkül történő vulkanizálása által, mi oly módon történik, hogy a mesterséges prémeket mintegy 80° hőmérsékletű helyiségben kénchlorid gőzök hatásának vetjük alá.