15440. lajstromszámú szabadalom • Eljárás éghető gázok és gőzök meggyújtására szolgáló gyújtók előállítására
- 6 SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás éghető gázok és gőzök meggyúj- j tására szolgáló gyújtók előállítására jellemezve az által, hogy a két szövetet, melyek közül az egyiket a 2. alatt vé (lett eljárás szerint, a másikat pedig a 3. alatt védett eljárás szerint itatunk, oly módon varrunk össze, hogy a két szövet elhamvasztása után egymás tartóját képezze, mely elhamvasztott szövetek közül az első alacsony hőmérsékletnél nyeli el az oxygént, ennek következtében fölmelegszik és a második elhamvasztott szövetet annyira előmelegíti hogy ez is nyelhessen el oxygént és így annyira fölmelegedjék, hogy a gázokat vagy gőzöket meggyújtsa. 2 Az 1. alatt igényelt eljárásnál az első szövet impregnálása, jellemezve az által, hogy a rostanyagból készült szövetet a leírásban adott súlyviszonyok szerint készült platina és thorium, vagy platina és eeriumkészítménnyel itatjuk, ezután megszárítjuk és újból itatjuk a leírásban adott súlyviszonyok szerint készült thorium, illetve cerium nitrátból és platina chloridból álló oldattal, mely oldatok azonkívül még osmium-. irídium-, ruthenium-, rhodium-, palladium-, neodymium-, vagy praseodymium chloridot is tartalmazhatnak. 3. Az 1. alatt védett eljárásnál a második szövet impregnálása, jellemezve az által, hogy a szövetet egy oldattal itatjuk, mely cerium- didymium-, praseodymiumvagy neodymium nitrátot és esetleg thorium nitrátot tartalmaz a leírásban közölt súlyviszonyok szerint. 4. Az 1. alatt védett eljárás kiviteli módozata, jellemezve az által, hogy az első szövetből egy tartót készítünk, melyben a második szövet foglal helyet (4. ábra). 5. Az 1. alatt védett eljárás egy kiviteli módozata, az által jellemezve, hogy platin drótbetéttel bíró szöveteket impregnálunk. 6. Az 1. alatt védett eljárás egy kiviteli módozata, melynél a 2. alatt védett módon előállított szövetet hengeralakjában összegöngyölítve egy platinból, vagy a platincsoportba tartozó ötvözetekből készült drótkosárban helyezzük el. 7. Mint új ipari termény : az 1—6. eljárás szerint előállított gyújtók. (1 rajzlap melléklettel.) vallaíí i.észvénytAk»asAg nyomdXjabudahkstkn