15375. lajstromszámú szabadalom • Növények kénezésére szolgáló készülék
télyra, még abban az esetben is, ha a kefék már kopottak volnának. Magától értetődik, hogy a keretnek ezen elmozgathatósága az által is elérhető, ha (Kl) csavarorsók helyett oly csavarokat alkalmaznak, melyeknek fejei a tartányból kinyúlnak és a (K) vezetékrészeknek megfelelő csavaranyákká kiképezett furataiba illeszkednek. Ily módon a kefék által gyakorolt nyomás a készülék fölnyitása nélkül szabályozható. (S) a szélkamara, melybe a por (N) rostán keresztül hull. Ezen kamarába (T) kivezető cső torkollik (2. és 3. ábra). (N) rostély (R) fogantyú közvetítésével kihúzható és ismét betolható. (e) azon összekötő rúd, mely a fúvóköpenynek (Z) emeltyűje által működtetik s mely a készülék állvány-keretének oldalára erősített (d) vezeték-hüvelyben mozog (1. ábra), (r) a fúvó, melyet (q) gyűrűk rögzítenek. (p) a szelepház, mely (n) szelepfészekkel bír s melyre a (k) tengely körül forgó (h) billentyű fekszik. Ezen (h) billentyűre (m) ellensúly van erősítve, mely az előbbit mindig visszanyomja a szelepfészekre s egyszersmind annak mozgását is határolja, a mennyiben fölnyilása alkalmával a fölötte lévő csavaranyához ütközik. (b) a fúvónak mozgatható, (v) szilárdan álló oldala, (vl) (2. ábra) azon cső, melyen át a fúvó (S) szélkamrával közlekedik. SZABADALMI IGÉNY. Növények kénezésére szolgáló készülék, jellemezve a (g) töltőnyílással -és (N) rostéllyal fölszerelt tartány által, mely utóbbi fölött a megfelelő kerethez erősített (H M) kefék ide-oda mozognak, hol (M) kefék (X) csavaranya és (K) vezetékrészek közvetítésével kívülről beállíthatók, oly módon, hogy megkopásuk esetén is kellő nyomást gyakorolnak (N) rostélyra; jellemezve továbbá a tartány alsó részén elhelyezett (S) gzélkamara által, melyből a por (p) csövön át kifúvatik, valamint a tartány fölső részén elhelyezett, (h) szelep-billentyűvel ellátott (r) fúvó által, mely (e) rúd és (Z) emeltyű által működtetve, hol az utóbbi egyidejűleg a kefék mozgatására is szolgál, (vl) csövön keresztül (S) szélkamrába levegőt szorít be. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN,