15317. lajstromszámú szabadalom • Hangszelencze hangok fölvételére és reprodukálására szolágló készülékek számára
— 2 hogy minden egyes membránt kiilön (k) tölcsérrel látjuk el (1. és 2. ábrák); magától értetődik azonban, hogy az összes membránokat egy közös tölcsérrel is lehet ellátni. A jelen találmány tárgyát képező készüléknek működési módja minden további magyarázat nélkül könnyen megérthető. A hanghullámokat fölfogó fölületek nagyobbítása által — a mit egy vagy több membránnak elrendezése által vagy pedig egy membrán mindkét fölületének kihasználása által érhetünk el, természetesen a hanghatás erősebb lesz. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hangszelencze hangok fölvételére illetve reprodukálására szolgáló készülékek számára az által jellemezve, hogy a (d) membrán egyföliilete helyett több membránfölületet teszünk ki a hanghullámok behatásának. 2. Az 1. alatt igényelt hangszelenczének egy foganatosítási alakja, melynél két vagy több (dj membrán akként van egymás mellett elrendezve, hogy a reájuk erősített (e) peczkek vagy más átviteli közegek oly összeköttetésben állanak egymással, hogy azok közösen egy és ugyanazon pontra hatnak, illetve egy és ugyanazon pontból működtetnek (1. és 2. ábrák). 3. Az 1. alatt igényelt hangszelenczének egy foganatosítási alakja, melynél két vagy több membrán egymás mögött van elrendezve, melyek egy közös közeg által vannak egymással összekötve, mely utóbbi a tulajdonképeni fölvételre illetve reprodukálásra szolgáló készüléket működteti (3. ábra). 4. Az 1. alatt igényelt hangszelenczének egy foganatosítási alakja, melynél egy vagy több (d) membránnak minkét föl illetet működtetjük, a mikor is a membránrezgéseknek átvitelét egy (e) peczek közvetíti (4-. ábra). (1 í'iíjzlap melléklettől.) PAJ.AB RÉSZVÉNY TÁHSABÁr, N.OMDAJ* BUDAPESTEN